Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Michael Gove, a brit kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője (képünkön) - akinek felelősségi körébe tartozik a felkészülés irányítása is az EU-val tervezett kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény elmaradásának esetére - nemrégiben 66 százalékosra taksálta a megállapodás elérésének esélyét.

A Sky News brit hírtelevízió vasárnapi politikai magazinműsorában - arra a kérdésre, hogy most milyen esélyt lát az egyezségre az EU-val - Gove úgy fogalmazott, hogy "ennél kisebbet". Hozzátette ugyanakkor, hogy azt nem tudja pontosan meghatározni, hogy a megállapodásra most mennyivel kevesebb az esély az általa korábban valószínűsített 66 százaléknál. Kijelentette ugyanakkor: az Európai Unió nem volt hajlandó az eddigi tárgyalásokon a megállapodáshoz szükséges részletes, jogi érvényű szövegtervezet kidolgozására, és az elmúlt hetekben tanúsított magatartásából általánosságban is úgy tűnik, hogy nem törekszik komolyan az egyezség eléréséhez szükséges kompromisszumokra.

Arra a kérdésre, hogy Michel Barnier, az Európai Bizottság tárgyalóküldöttségének vezetője a jövő héten a hivatalos terveknek megfelelően ellátogat-e Londonba a tárgyalások folytatása végett, Gove kitérően azt mondta: a labda most Barnier térfelén pattog. Hozzátette: arról tudomása van, hogy Barnier "néhány napon belül" felhívja telefonon David Frost brit főtárgyalót.

Az ajtó továbbra is félig nyitva

A kabinetminiszter nyilatkozott a BBC közszolgálati televízió vasárnapi interjúműsorának is, amelyben úgy fogalmazott, hogy "az ajtó továbbra is félig nyitva áll" a további tárgyalások előtt. Hozzátette: London egyáltalán nem mondja azt, hogy akkor sem hajlandó a tárgyalások folytatására, ha az EU változtat álláspontján.

A csütörtökön és pénteken tartott brüsszeli EU-csúcstalálkozón az az állásfoglalás született, hogy Londonnak kell megtennie a szabadkereskedelmi megállapodáshoz szükséges további lépéseket.

Boris Johnson brit miniszterelnök hivatalának szóvivője erre reagálva közölte: London értelmezése szerint az EU gyakorlatilag véget vetett a kereskedelmi tárgyalásoknak azzal, hogy kizárólag a brit féltől várja a további lépéseket, és nincs értelme a jövő hétre tervezett folytatásnak, ha az unió nem változtat ezen az álláspontján.

Nem biztos, hogy lenne értelme Barnier látogatásának

Reagált az uniós vezetők állásfoglalására Johnson is, kijelentve: ideje felkészülni arra, hogy megállapodás nélkül zárulnak a jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeiről szóló tárgyalások az EU-val. Ebben a környezetben egyelőre bizonytalan, hogy Michel Barnier a közeli napokban valóban Londonba utazik-e.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője az EU-csúcs után, újságíróknak tartott háttértájékoztatóján kijelentette: Barnier londoni látogatásának csak akkor lenne "bármiféle értelme", ha az uniós főtárgyaló kész jogilag kötelező szövegtervezet alapján, gyorsított ütemben minden kérdés áttekintésére anélkül, hogy az EU Londontól várná el az összes további lépés megtételét.

Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amelynek legfontosabb célja az, hogy időt biztosítson a megállapodásra a majdani kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről.
A tárgyalássorozat legutóbbi, kilencedik fordulója azonban október 2-án érdemi eredmény nélkül befejeződött, és azóta nem hangzottak el konkrét bejelentések további hivatalos fordulók megtartásáról.