Boris Johnson brit miniszterelnöknek semmi oka nem volt arra, hogy elbocsássa lojális pénzügyminiszterét, Sajid Javidot. Az, hogy mégis megtette, arra utal, hogy nem akar vele vitatkozó hangokat hallani a kormányában. Javid inkább feladta a szívének kedves megbízatást - ami egyben a nincstelen bevándorlóból magasra jutó politikus karrierjének csúcsa volt -, mint hogy alávesse magát Dominic Cummingsnak, Johnson mindenható tanácsadójának és legfontosabb stratégájának.

Cummings a pénzügyminisztérium és a kormányfői kabinet közös tanácsadói teamjének létrejöttével meg akarta szerezni a brit költségvetési ügyek feletti ellenőrzést, amit a miniszter távozása árán sikerült elérnie. Javid ugyanis úgy vélte, hogy nincs olyan komolyan vehető pénzügyminiszter, amely feladná az önállóságát. Robert Shrimsley, a Financial Times (FT) publicistája úgy véli, ebben teljesen igaza volt.

Kapcsolódó

Jöhet a következő

Fontosabb azonban a távozás konkrét okánál, hogy beosztottainak ez a konfliktusa nem volt olyan súlyos, hogy Johnsonnak ki kellett volna rúgnia pénzügyminiszterét. Ezzel szükségtelen, a kormányának ártó döntést hozott. Olyan helyzetet teremtett, amelyben várhatóan további kínos lépéseket kell majd tennie - könnyen lehet ugyanis, hogy hamarosan Cummuigsnak is úti lapút kell kötnie a lába alá.

A miniszterelnök ebben az ügyben tanácsadóját támogatta: arra számított, hogy a pénzügyminiszter meghátrál, ám amikor kiderült, hogy nem, elővette tartalék tervét: leváltotta, de ízibe. Ezzel Cummings befolyása csúcsára ért, aligha akad olyan miniszter a brit kormányban, aki keresztezni merné az útját. Ugyanakkor felsejlenek a vereségének körvonalai is. Miközben ugyanis a volt pénzügyérnek nincs számottevő bázisa a Konzervatív Pártban, számos képviselő kollégájának, akinek van, rossz néven vette a kormányra nem igazán jó fényt vető rapid döntést.

Az utolsó eset, amikor egy miniszterelnök tanácsadója javára döntött pénzügyminiszterével szemben, a legendás Margaret Thatcher idején történt, és az akkori tanácsadó záros határidőn belül követte a leváltott pénzügyért - emlékeztet az FT publicistája. Cummings addig maradhat a helyén, amíg Johnson támogatja, és most úgy tűnik, hogy ennek a támogatásnak a politikai ára kezd túl magas lenni.

Brexiterek, amerre a szem ellát

Rishi Sunak, az új pénzügyminiszter, aki elkötelezett brexiter és Cummings kedvenc jelöltje volt erre a posztra, természetesen belement a közös tanácsadó-testületbe. Ugyanakkor soha nem töltött be kormányzati pozíciót és a kormány nyilván nem akarta elveszteni ilyen gyorsan, a költségvetés parlamenti benyújtása előtt napokkal a pénzügyminiszterét.

A kormányban történt más személyi változások azonban hasonló mintát követnek. Például Julian Smith Észak-Írországért felelő államtitkárt azután bocsátották el, hogy sikerült életre keltenie a brit tagállam parlamentjét, amely a katolikus és a protestáns közösség ellentéte miatt évek óta működésképtelen volt. Vele is az volt, a gond, hogy túlságosan független volt a Downing Street-től. Így most a külügyminisztérium, a belügyminisztérium, a pénzügyminisztérium és a kormánykabinet élén egyaránt olyan miniszterek állnak, akik a 2016-os népszavazáson a brexitet támogatták.

A kormány összességében most olyan személyekből áll, akik készséggel követik a miniszterelnök és Raszputyinja akaratát. Emellett lehet érvelni - erősíti a kormányzás egységességét -, ám az FT szakírója szerint böjtje lesz még ennek. A jó kormányzás egyik feltétele ugyanis az, hogy legyenek olyan kiemelkedő miniszterek - és ez különösen igaz a pénzügyminiszterre -, akik képesek szembe menni a rossz ötletekkel és döntési javaslatokkal. Johnson kormányából fájóan hiányozni fog ez a konstruktív ellenállás a kritikus brexittárgyalás alatt.