Az elmúlt héten sem került közelebb az Egyesült Királyság ahhoz, hogy milyen módon lépjen ki az Európai Unióból, amelyről egy szerény többséggel megnyert népszavazáson döntöttek 2016 nyarán. A miniszterelnök, Theresa May megállapodási javaslatát már kétszer nagy többséggel elutasította a brit törvényhozás, miközben arról is szavaztak túlnyomó többséggel, hogy nem akarnak egyezség nélkül kiesni az EU-ból. Így nem maradt már más opció, mint a halasztás kérése, amelyet egyelőre 3 hónapra engedett meg az államszövetség. Emiatt az elmúlt hetekben felerősödött a bremain (maradáspártiak) mozgalmának hangja, amely egy új népszavazást akar.

A héten kétmillió aláírás gyűlt össze a brit parlament honlapján néhány óra alatt egy petícióra. Szombat délutánra ez a szám elérte a 4,3 millió főt. A brit kormány és a parlament hivatalos petíciós honlapján megjelent felhívás szerint a kormány rendre azt állítja, hogy a kilépés az Európai Unióból "a nép akarata". Ezt az állítást azonban meg kell cáfolni, annak bizonyításával, hogy milyen erőteljes a támogatottsága Nagy-Britannia további EU-tagságának, és mivel nem biztos az újabb népszavazás kiírása a brit EU-tagságról, a bennmaradást pártolók szavazzanak a petíció aláírásával - áll a felhívásban.

A brit törvények alapján a parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír. De

Szombaton pedig egy tömegtüntetést is szerveztek, hogy hassanak a képviselőkre: a menet a Hyde Park mellett húzódó elegáns Park Lane sugárútról indult, és délután megérkezett a parlament elé. A megmozdulást az újabb referendumért kampányoló legnagyobb brit civil csoport, a People's Vote hirdette meg. A szervezők előzetes becslései szerint a demonstráció résztvevőinek száma jóval meghaladja a félmilliót, de az eddig hatóságilag megerősített szám is több mint 300 ezer főről beszélt.

A tüntetőkhöz csatlakozott Sadiq Khan, London polgármestere, Nicola Sturgeon skót miniszterelnök és több más politikus.

Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök rendre elveti az újabb népszavazás kiírását célzó kezdeményezéseket, és a múlt héten a londoni alsóház is elutasított egy beterjesztést, amely új népszavazás kiírását indítványozta a brit EU-tagságról. Az alsóházi kezdeményezést nem támogatta a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt sem.