A három vezetőnek az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból (EU) történő kilépéséről és az EU jövőjéről tartott sajtótájékoztatóján Von der Leyen kijelentette: a lehető legjobb és legszorosabb együttműködést kell kiépíteni az Egyesült Királysággal, noha sosem lesz, és soha nem lehet olyan kapcsolat a szigetországgal, mint amilyen olyan országok között szövődhet, amelyek uniót alkotnak egymással.

A Londonnal kötött együttműködés mellett az Európai Unió államainak szorosan össze kell tartaniuk, ugyanis a történelem megmutatta, hogy közösen erősebbek, mint különálló országonként. Egyetlen ország sem képes feltartóztatni az éghajlatváltozás hullámait, megtalálni a digitális jövő megoldásait, vagy eredményesen fellépni a világban jelentkező kihívásokkal szemben - mondta az MTI tudósítása szerint.

"Noha sajnálattal vesszük tudomásul Nagy-Britannia távozását az Európai Unióból, tiszteletben tartjuk a britek döntését. A megkötött megállapodás mindkét fél számára méltányos, és megóvja az EU és az Egyesült Királyság polgárai millióinak jogait" - fogalmazott. Szavai szerint szombaton a 27 tagú Európai Unió új korszaka kezdődik, hétfőn pedig új fejezet nyílik Európa történelmében, a következő néhány hónap ugyanis kulcsfontosságú lesz az unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kapcsolatok szempontjából. "Nem vagyok pesszimista, sem optimista, hanem elhatározott" - fogalmazott von der Leyen, aki szerint a tárgyalások során kiszámíthatóságra kell törekedni az unió gazdasága számára, meg kell őrizni az emberek jogbiztonságát, folytatni kell a diákok és oktatók ösztöndíjprogramját a csatorna mindkét oldalán.

A Londonnal tervezett jövőbeli partnerség szorossága a még fennmaradó kérdésekre adott válaszoktól függ. Az unió értékeinek tiszteletben tartása mellett teljes erővel dolgozni kell a jelentkező kihívások megoldásán, valamint azon, hogy az unió hatékony és humánus módon tudja kezeli a migrációt, és erős partnerségeket legyen képes építeni az egész világon - emelte ki Von der Leyen.

Fel kell lazítani a kapcsolatokat

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke azt mondta, Nagy-Britannia utolsó napja az Európai Unióban érzelmekkel teli elgondolkodásra serkent, ugyanakkor a jövőbe tekintve új, tartós, "barátok közötti" partnerség kiépítésén kell fáradozni. Szavai szerint a következő hetekben, hónapokban és években fel kell lazítani az unió és az Egyesült Királyság között közel öt évtized alatt gondosan összefűzött szálakat, és ezzel egy időben keményen kell dolgozni azon, hogy szövetségesek, partnerek és barátok formájában újak köttessenek. Aláhúzta ugyanakkor: "minden energiánkat egy erősebb és ambiciózusabb Európai Unió építésére kell összpontosítanunk".

Az uniós tagországoknak közös céljaik, azonos elképzeléseik vannak arról, merre tartanak, továbbá elkötelezettek a kor meghatározó kihívásainak megoldása iránt. Az Európai Unió képes választ adni a kihívásokra, azonban csak az emberek, a nemzetek, valamint az uniós és nemzeti intézmények összefogása révén.
Kiemelte továbbá, Nagy-Britannia minél inkább eltér az EU szabályaitól a brexit után, annál kevésbé lesz biztosítható a legmagasabb szintű hozzáférés az unió egységes piacához. Tagság nélkül nem lehet megtartani a tagság előnyeit - hangsúlyozta. A szoros partnerség kialakítása mellett az unió mindig meg fogja védeni érdekeit, ugyanis Nagy-Britannia szombattól unión kívüli ország lesz - tette hozzá Charles Michel.

Az EU-n kívül, de Európában

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke beszédében azt hangsúlyozta, noha az Egyesült Királyság nem lesz az unió tagja, Európa része marad. "Az Európai Unióhoz tartozás nagyszerű lehetőségeket rejt, azonban közös földrajzunk, történelmünk és kapcsolataink sok területen kötnek össze, természetes szövetségesekké téve bennünket" - fogalmazott. Szövetségesként az unió és Nagy-Britannia közös céllal és közös érdekek mentén folytatja munkáját a külügyek, a biztonság és a védelem területén.

A felek előtt álló időszak sok feladatot tartogat, azonban jóakarattal és elszántsággal tartós, pozitív és előremutató partnerséget lehet építeni - húzta alá Sassoli.

Az Egyesült Királyság európai uniós tagsága közép-európai idő szerint éjfélkor szűnik meg.