A Resolution Foundation nevű gazdaságkutató intézet hamarosan megjelenő éves életszínvonal-felmérése szerint az elmúlt néhány évben több tényező együttes hatására az életszínvonal "miniboom-szerű" növekedése volt tapasztalható. Ennek fő hajtóerői közé tartozott a történelmi mélységekben járó infláció, amely zéró környékén mozgott 2015 jelentős részében és 2016 első felében, az ezt kísérő bérnövekedés - az átlagos heti alkalmazotti kereset éves növekedési üteme 2015 nyarán tetőzött 2,8 százalékkal -, valamint rekordszinteken járó foglakoztatási ráta, amely tavaly meghaladta a 74 százalékot.

Az infláció azonban erőteljes gyorsulásnak indult, éves üteme 2016 végén már 1,6 százalék volt, és a nominális bérnövekmény nem tartott lépést e gyorsulással. Ennek alapján a Resolution Foundation szakértői azzal számolnak, hogy a jelenlegi, 2016-2017-es költségvetési évben a brit háztartások reáljövedelme csak 0,5 százalékkal növekszik a 2015-2016-ban mért 1,5 százalékos, illetve a 2014-2015-ben elért 3 százalékos növekedés után. Az infláció 2017-ben várhatóan még tovább gyorsul, emellett a kormány a szociális juttatások szigorítását is tervezi a 2020-ig tartó jelenlegi parlamenti ciklusban. Így a brit háztartások jövedelemnövekedésének üteme még tovább gyengülhet a következő években, hacsak nem történnek ellensúlyozó intézkedések.

Az infláció elsődleges hajtóereje a font jelentős gyengülése. A brit fizetőeszköz a dollárhoz képest csaknem 20 százalékkal, az euróhoz képest 12 százalékkal gyengült azóta, hogy a brit EU-tagságról tavaly június 23-án tartott népszavazáson a választók többsége a kilépésre voksolt. Más, hosszabb távra szóló előrejelzések szerint a népszavazás óta érzékelhető gazdasági folyamatok mellett az átlagos brit reálbérszint még a következő évtized elején is alacsonyabb lesz, mint a legutóbbi pénzügyi válság előtti utolsó évben.

A Költségvetési Tanulmányok Intézete (IFS) a legutóbbi növekedési prognózisok alapján összeállított elemzésében közölte: modellszámításai szerint 2021-ig nem egészen 5 százalékos halmozott reálbér-növekedés várható Nagy-Britanniában. Ez egyben azt is jelenti, hogy az átlagos brit reáljövedelem 2021-ben 3,7 százalékkal lesz alacsonyabb a jelenlegi pénzügyi év költségvetésében arra az évre jósolt szintnél, vagyis a kormány által a következő öt évre eredetileg várt reálbér-növekedés fele sem valósul meg. Az IFS szakértői szerint ebből az következik, hogy az átlagos brit reáljövedelem 2021-ben is elmarad a 2008-ban mért szinttől. A cég szerint Nagy-Britannia a II. világháború vége óta nem élt át ilyen gyenge reálbér-növekedési időszakot.