Brexit: Hollande ismét beszólt a briteknek

A francia elnök szerint Nagy-Britannia nem tarthatja meg az EU-tagsággal járó előnyöket, miután kilépett az Európai Unióból.
Dzindzisz Sztefan, 2017. március 6. hétfő, 13:36
Fotó: Napi.hu

Azt üzenem Londonnak, hogy a brit EU-tagság megszűnése után Nagy-Britannia az Európai Unió számára "kívülálló" lesz - jelentette ki Francois Hollande a The Guardian című baloldali brit napilapnak és több más európai újságnak nyilatkozva. Hollande, aki az európai integrációt megalapozó Római Szerződés aláírásának közelgő 60. évfordulója alkalmából hétfőre minicsúcsot hívott össze Németország, Spanyolország és Olaszország részvételével, az ebből az alkalomból adott interjúban kijelentette: Nagy-Britannia azt gondolta, hogy ha elhagyja az EU-t, stratégiai partneri viszonyrendszert tud majd kialakítani az Egyesült Államokkal. "Úgy esett azonban, hogy az Egyesült Államok éppen most zárkózik el a világtól, így az Egyesült Királyság rossz pillanatban hozott egy rossz döntést, amit sajnálatosnak tartok" - fogalmazott a The Guardian idézete szerint a francia elnök.

Hozzátette ugyanakkor, hogy egyre inkább lehetségessé válik a többsebességes Európa, amelyhez az egyes országok más-más szinteken integrálódnak. Hollande szerint jóllehet ez a gondolat hosszú ideig ellenállásba ütközött, ennek alternatívája azonban akár az EU szétesése is lehet. (May szerint minden gazdasági érv a skót függetlenség ellen szól.)

A francia elnök kijelentette, hogy Párizs magasabb szinten integrált európai védelmi politikát szorgalmaz. Bár Nagy-Britannia ezt erőteljesen ellenezte az elmúlt években, "az ajtó nyitva áll" London előtt, hogy ebben a védelmi integrációban nem EU-tagként is részt vegyen - tette hozzá az MTI szerint.

Donald Trump amerikai elnökről Hollande azt mondta, egyértelmű, hogy Trump politikájának lényege az elszigetelődés, a protekcionizmus, a költségvetési szabályok megkerülése és az amerikai határok lezárása a bevándorlók előtt. "Mivel pedig nem tudja, hogy mi is az az Európai Unió, demonstrálnunk kell számára az EU politikai kohézióját, gazdasági súlyát és stratégiai autonómiáját" - mondta a francia államfő.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye azokról az félelmekről, amelyek szerint Marine Le Pennek, a radikális francia Nemzeti Front vezetőjének elnökválasztási győzelme esetén veszélybe kerülhet az EU jövője, Francois Hollande kijelentette, hogy ez valós fenyegetettség. Hozzátette ugyanakkor: a franciák tudják, hogy az elnökválasztás nemcsak saját hazájuk sorsát, hanem az egész európai felépítmény jövőjét is meghatározza.

Hollande szerint minden populista közös célja az EU elhagyása, az elzárkózás a világ elől, őrtornyokkal ellenőrzött határok kiépítése, általában is egy olyan jövő, "amelyet mindenféle sorompók vesznek körül".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

pmksz, 2017.03.06 17:41

@George Lukacs: Köszönjük szokásodhoz hű, intelligens, a cikkel összefüggésben lévő hozzászólásodat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2017.03.06 14:55

...az utána következő amerikai elnöknek, pedig a Szabadság-szobrot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2017.03.06 14:55

....nyugodtan mondhatjuk, hogy most is a VIII. Henrik győzött, csak most nem az egyik feleségét, hanem Európát sikerült "lefejeznie".
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2017.03.06 14:53

Az angol gazdaság a világ ötödik legerősebb gazdasága, tök mindegy nekik, hogy EU-n belül, vagy kívül vannak. A Brexit az egy tragédia, minden szempontból, amikor az egységre legjobban szükség lett volna, az angolok angolosan távoztak, leléptek. A Brexit másnapján az Angela Merkel arcára minden rá volt írva, sohasem fogom elfelejteni. A Hollandénak igaza van, aki ilyet megtesz, az nem érdemel semmilyen együttérzést, mint ahogyan őbenne sincs semmilyen!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

George Lukacs, 2017.03.06 14:25

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html