A brit gazdaság a korábban jósoltnál lassabban fog nőni jövőre és 2018-ban, miközben a következő öt évben több hitelt vesz fel az állam - jelentette be Philip Hammond pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés fő számainak ismertetésekor. Öt hónappal a Brexit mellett döntő népszavazás után az uniós kilépés fagyos szele hűti le a gazdaságot.

Száraz számok

A kormányzathoz tartozó, de függetlenül működő költségvetési felelősségi tanács (OBR) előrejelzése szerint 2017-ben 1,4 százalékkal gyarapodhat a GDP szemben a 2,2 százalékos márciusi prognózissal. Egy évvel később, 2018-ban 1,7 százalék lehet a bővülés üteme szemben a 2,1 százalékos korábbi jóslattal, majd a rá következő évben 2,1-2,1 százalékra gyorsul a tempó.

A brit költségvetésnek a korábban várnál 122 milliárd fonttal (151 milliárd dollár, valamivel több mint a magyar GDP) több hitelre lesz szüksége 2020-2021-ig. A költségvetési hiány 2016-2017-ben 68,2 milliárd font lesz, szemben a korábbi kormány tavaszi előrejelzésében szereplő 55,5 milliárddal. Letettek arról, hogy a büdzsé 2020-ban többlettel zárjon.

Az OBR előrejelzéséből az is kiderült, hogy 2016-ban a várt 2,0 százalék helyett 2,1 százalékkal bővülhet a GDP, ám ez nem változtat azon, hogy a foglalkoztatás növekedés lassul és a háztartások jövedelmén mély nyomot hagyott a font gyengülése.

Középosztály

A pénzügyminiszter beszámolója szerint a kormány mindent megtesz az alacsony és közepes jövedelmű középosztálybeli családok helyzetének javításáért. Ezt azonban nem a szociális kiadások növelésével akarják elérni - ami azt illeti a kormány jóléti kiadásait befagyasztják -, hanem egyéb intézkedésekkel.

Ezek egyike egy a következő öt évre szóló, 23 milliárd forintos keretösszeget előirányzó termelékenységjavító program. Ezzel igyekeznek támogatni olyan technológiai beruházásokat, amelyek segítik a brit munkavállalókat abban, hogy elérjék német kollégáik hatékonyságát.

A minisztérium korábbi bejelentéseiből kiderült, hogy 1,4 milliárd fontot szánnak 40 ezer új lakás felépítésének támogatására. A minimális órabért 7,2 fontról 7,5 fontra (2800 forint) viszik fel.