Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elképzelhető, hogy Európa térképeit is át kell majd rajzolni a Brexit miatt: Jose Manuel Garcia-Margallo spanyol külügyminiszter pénteken bejelentette, hogy hazája harcolni fog azért, hogy Gibraltár kimaradjon azokból a tárgyalásokból, melyek a brit kilépést követik - írja a Reuters.

A félsziget egyébként 1713 óta tartozik Nagy-Britanniához és jelenleg nagyjából 30 ezer lakos él rajta. A lépés annyiban nem meglepő, hogy Gibraltár régóta központi témája az angol-spanyol kapcsolatoknak.

Most teljesen új körülmények vannak, amelyek olyan lehetőségeket teremtenek meg Gibraltár számára, melyre régóta nem volt példa - mondta a spanyol diplomácia vezetője, aki szerint a spanyol zászlónak inkább előbb, mint később kell megjelennie a félszigeten.

A helyi kormányzat egyelőre nem kommentálta a spanyol lépést, ám emlékeztettek arra, hogy a korábban a gibraltáriak már szavazhattak a kérdésben: akkor 99 százalékuk elutasította a kettős ellenőrzést. Persze a csütörtöki brit szavazás új helyzetet teremt, hiszen a helyiek nagy része brit állampolgár, akik egyébként is maradás mellett döntöttek volna.