Az olimpiai felkészülés lázában talán kevesebb figyelmet kapott, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csendben megváltoztatta híres 40-es rendelkezését. A döntést még 2015 júniusában jelentették be, hatása azonban igazán most, a játékok idején fog jelentkezni - írja a Yahoo! Finance hírportál.

A drákói rendszabály a változtatás előtt arról rendelkezett, hogy a sportolók, kísérőik és a részt vevő országok nem használhatják saját népszerűsítésükre az olimpiát a játékok ideje alatt. Kivételt csak az olimpia ismert, hivatalos nagy támogatói, a Coca-Cola, a Panasonic, a Visa és a többi vastag bukszájú szponzor élvezett. Ezért fejenként 200 millió dollárt csengetnek ki a NOB-nak.

Síri csönd

A korábbi szabály szerint azoknak a támogatónak, amelyek a sportolókat segítik, kilenc nappal a nyitóünnepség előtt fel kellett hagyniuk mindenfajta reklámozással. A sportolóknak szintén tiltott volt a szponzoraik emlegetése akár írásban (például twitterbejegyzésben), akár szóban, az interjúik során.

Az új helyzetben marad a hallgatási időszak (idén július 27. és augusztus 24. között), ám a többi szabályt kissé fellazították. A nem hivatalos olimpiai támogatók futtathatnak kampányokat a játékok alatt, csak nem használhatnak bizonyos szavakat. Az olimpián túl, például a nyári játékok, a játékok, az arany és a Rio szavak vannak a tiltólistán.

Sokat mondó zümmögés

Ez látszólag nagyon megköti a kezüket, ám Bob Dorfman sportmarketing-szakértő szerint az ajtón nyitott rés elég széles ahhoz, hogy azon fontos reklámüzeneteket lehessen bekiabálni. Korábban is voltak a szabályokat kijátszó, trükkös hirdetések, amelyek meglehetősen sikeresek voltak, és a tiltott szavak listája nem jelent olyan akadályt, amelyet ne lehetnek könnyen átugrani.

A sportruházati cikkeket és sporteszközöket értékesítő amerikai Under Armour például hosszú tévéspotot készített Michael Phelps úszó felkészüléséről. Szó sem volt az olimpiáról, ám Phelpset az uszodában láthatták a nézők, akik pontosan tudták, milyen versenyre edz. A GoPro és a Virgin Media is hasonló reklámokat készített. Ezeket korábban nem csinálhatták volna meg.

Kreatív üzenetek

A szabályok a sportolók kommunikációját is megkönnyítették. A hallgatási időszakban immáron megemlíthetik támogatóikat, de csak úgy, hogy eközben a tiltólistán lévő szavakat nem használhatják. Ez igényel némi kreativitás tőlük.

Phelps például küldhet egy ilyen twitterüzenetet: Ma este keményen edzettem az uszodában - köszönet a segítségért az Under Armournak. Azt viszont nem írhatja, miszerint Keményen edzettem Rióban - köszönet az Under Armournak.

Ez a játék a szavakkal, a NOB, a sportolók és a szponzorok furcsa keringője elég furcsának látszik kívülről nézve, ám valójában elég durva meccs. Az utóbbi két játékos ugyanis kopogós pénzbüntetésre számíthat, ha kihagy a figyelme, és megszegi a szabályokat.

Hamisított hamisítványok

Saját másolatok piacra dobásával próbálják megszerezni a licencelt olimpiai termékek koppintásainak piacát a játékokat támogató cégek - írta az Index. Ugyanazokat az árukat gyártatják le rosszabb minőségű anyagból, és az igazi, hamisítatlan hamisítványokat áruló, utcai árusoknál értékesítik ezeket a hamis hamisítványokat.

A hamis hamisítok ezzel a lépéssel megpróbálják kiszorítani az igazi hamisítókat, másrészt valamennyivel elérhetőbbé teszik az olimpia hivatalos termékeit a helyiek számára is. Az átlagos minimálbér Brazíliában magyar valutában számolva 74 ezer forint, miközben egy olimpiai logóval ellátott pólóért egy "rendes" boltban nagyjából 7700 forintnak megfelelő összeget kell fizetni. Az olcsóbb verzió azonban csupán 3300 forintnyi brazil realba kerül.

Az hamisítás hamisításának üzletétől azt várják, hogy a termékek értékesítéséből származó összes bevétel akár 60 százalékát is elérhetik. Ugyanakkor kérdés, hogy beválik-e az újítás, hiszen az utcai piacokat már elárasztották az igazi hamisítványok. A rendőrség lefoglalt már olimpiai logóval ellátott rendszámtáblákat és hímzett zsebkendőket, valamint olyan kokainoszsákokat, amelyeken szintén az riói logó és a "Gyermekektől távol tartandó" felirat szerepelt.