Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Boris Johnson brit miniszterelnök még akkor is vereséget tud szenvedni a parlamenttel folytatott háborújában, amikor a törvényhozás éppen az ő kezdeményezése nyomán éppen nem ülésezik - derül ki a BBC friss híréből.

A skót legfelsőbb polgári bíróság ugyanis annak a 75 brit parlamenti képviselőnek adott igazat, akik szerint a kormányfő jogtalanul halasztatta el a királynővel a parlament ülésezését a szokásos egy hét helyett egy hónappal.

Ez a bírósági döntés felülírja a testületnek azt a korábbi határozatát, amely nem talált kivetnivalót a kormány kezdeményezésében, mondván: politikai ügyről van szó, amelyben nem a bíróságnak kell igazságot tennie. Most azonban a három ítélkező bíró arra következtetésre jutott, hogy a londoni vezetés korlátozni akarja a parlament tevékenységét a hosszú szünettel, ami megengedhetetlen.

Ezzel igazat adott azoknak, akik szerint Johsnon azért kérte a királynőt a hosszú halasztás elrendelésére, mert nem akarja, hogy a törvényhozás beleszóljon a brexit kormányzati menedzselésébe. A kormányfő stratégiájának fő eleme, hogy elkötelezte magát az október 31-ei kilépés mellett, bármi történjen, míg a parlamenti többség nem akar válási megállapodás nélküli brexitet, mert tart annak durva gazdasági következményeitől.

Hiába értek el azonban sikert a képviselők a skót bíróságon, ez nem jelenti azt, hogy visszamehetnek a Westminsterbe. A bíróság ugyanis nem rendelte el a halasztás megszüntetését az üggyel kapcsolatos londoni legfelesőbb bírósági eljárás lezajlása előtt. Ez utóbbi szeptember 17-én kezdődik.