Még 2014 januárjában kezdődött vita az Európai Unió és Oroszország között - egyszerre az ukrajnai válsággal, melyben a nyugat szerint Moszkva katonai erőkkel vett és vesz részt -, mivel az oroszok embargót vezettek be az EU-ból származó sertéshús-termékekre. A hivatalos indoklás szerint ezt azért tették, mert Lengyelországban és Litvániában megjelent az afrikai sertéspestis.

A szakértők és Brüsszel szerint viszont a két tagállamban felbukkanó betegség vélhetően Oroszországból juthatott át. De már akkor kifogásolták azt is, hogy az importtilalmat az összes uniós gazdaságra kiterjesztették, miközben máshol nem mutatták ki a sertéspestist. Ez pedig komoly érvágás volt az orosz piacon erőteljesen jelenlévő a dán, a német és a holland húsipar számára is.

Az uniós döntéshozók kezdettől támadták a lépést, és azt gyanították, hogy az orosz döntés mögött politikai okok húzódnak meg, mert az ukrajnai tüntetések elmérgesedésekor az EU a demokratikus ellenzéket támogatta, szemben a Moszkva által pártolt Viktor Janukovics elnökkel.

Mivel az EU szerint a 2014 januárjában kezdődő importtilalom jogellenes volt, a blokk most évenként 1,4 milliárd eurót követel az oroszoktól - szemlézi a 444 a Politico témáról szóló cikkét.

Az elmúlt négy év alapján így jött ki az összesen 5,6 milliárd eurós összeg, amelybe ráadásul a kamatokat bele sem számolták. Az elmúlt hetek eseményei alapján úgy tűnik, a Kereskedelmi Világszervezet hajlik az EU igényének elfogadására, de hivatalos döntést még nem hozott. Februárban a nemzetközi hivatal már egyszer az uniónak adott igazat és elutasította az oroszok fellebbezését a tilalom jogszerűtlenségével kapcsolatban.

A címlapkép forrása: Pixabay.