Brüsszel így kezelné a menekültválságot

Az Európai Bizottság asztalán több olyan javaslat fekszik, amelyek a kontinenst sújtó menekültválság megoldását célozzák.
Inforádió, MTI, 2015. augusztus 25. kedd, 19:08

A dpa német hírügynökség  keddi összeállítása szerint a bizottság mindenekelőtt e javaslatoknál kíván gyors előrelépést elérni:

  • Egységes lista összeállítása a biztonságos harmadik országokról a nem kívánatos menedékkérők elleni védekezés céljából.
  • Egy olyan rendszer felépítése, amelynek alapján az Európai Unió tagállamai megosztják egymás között a sok menekült és menedékkérő miatt rájuk háruló felelősséget.
  • Újra kell értékelni a dublini megállapodást, amely kimondja, hogy az a tagállam felelős a menekültügyi eljárásért, amelyben a menedékkérő először lép európai földre.
  • Egy olyan ellenőrzési mechanizmus felállítása, amely felügyeli a menekültügyi előírások bevezetését és alkalmazását.
  • Az Európai Unión belül egységes normák megalkotása a határigazgatásra vonatkozóan, illetve a határvédelem rendszerének kiépítés érdekében.
  • Az uniós határrendészeti ügynökség, a Frontex mandátumának erősítése annak érdekében, hogy a több között képes legyen megszervezni az illegális bevándorlók visszaküldésének megszervezésére.
  • A tranzit- és a származási országokkal való együttműködés megszervezése többek között az embercsempészet és a menekültek visszatoloncolásával kapcsolatos politikában.
  • Az európai menekültügyi rendszer továbbfejlesztése egy olyan egységes menekültügyi eljárás kialakítása céljából, amely az unió egész területén garantálja a menedékkérőkkel való egyenlő elbánást.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Pluralista, 2015.08.25 22:19

@rotaryfun: én ugyan nem küldtem egy fideszest se Brüsszelbe. Olyanokra szavaztam, akik valóban dolgoznak ott, érdemi javaslatokat tesznek stb. Az ilyeneket szélsőségesnek nevezik az uborkagörbület-szabályozgatók.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

xatoklesz, 2015.08.25 22:00

A bevándorlók legalább 90 százaléka nem háborús menekült.
-
Csak a meglévő, az EU-ban mindenkire vonatkozó törvényeket kellene követni. (mint ahogy pl. USA, Ausztrália, Svájc, Szaud-Arábia és a többi)
A jelenlegi EU-s törvények szerint a shengeni határok megvédése az EU 28 tagállamának törvényi kötelessége.
Az EU-s törvények szerint aki nem háborús menekült, az illegális határátlépő és ezzel bűncselekményt követ el, nem maradhat az EU-ban, vissza kell toloncolni oda ahonnan jött.
-
Ezek a barom EU-s politikusok még az egyértelmű törvényeket sem képesek betartani, betartatni.
Félnek a sok korlátolt, magukat liberálisnak kikiáltó, beállító, kisebbségtől, akik még a jelenlegi egyértelmű törvényeket is megtagadják, megszegik.
-
Az ezeket hangoztató főleg liberálisok és nem csak liberálisok úgy értelmezik a kőbe vésett törvényeket, hogy ezek a törvények azért vannak, hogy azokat kijátsszák, ne vegyék figyelembe!
-
Főleg a TŐKE érdeke, hogy olcsó munkaerő legyen.
Közben az EU-ban jelenleg is van kb 23 millió munkanélküli.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2015.08.25 21:18

@Pluralista: Egy csomó egykor volt és ma is az fidesznyik ott csücsül brüsszelben milliókért. Nyaralni küldtétek őket? Nem nagyon hallani semmit hogy ötletekkel álltak volna elő a parlamentben. viktor is kussol, amint kap pár garast amit ellophat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hunorti, 2015.08.25 20:54

@matyi2010: 2. Rövid távon valamit tenni kell, különben az EU ellehetetlenül....



..vissza kel vinni a gazdasági migránsokat ! ...akik menekültek ,azokat egyenlőre nem ,de lehetőleg délen kell tartani őket !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Helianthus, 2015.08.25 20:51

@matyi2010:

,,2. Rövid távon valamit tenni kell, különben az EU ellehetetlenül."

Kissé lemaradtál. Az EU már ellehetetlenült.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html