A pénzügypolitika koordinálását és ennek kapcsán a válságkezelést menedzselni hivatott "európai gazdasági kormány" javaslatát Nicolas Sarkozy francia államfő néhány héttel ezelőtt vetette fel, amihez Angela Merkel német kancellár kezdeti ódzkodása ellenére végül hozzájárulását adta azzal a feltétellel, hogy annak az EU összes tagállamát be kell vonnia a döntéshozatalba.

A Financial Times Deutschland értesülései szerint azonban mind az Európai Bizottság, mind az Európai Parlament hevesen ellenzi az "európai gazdasági kormány" tervét. José Manuel Barroso EB-elnök szerint "egyes országok nem olvasták a vonatkozó szerződéseket", Európa gazdasági kormánya ugyanis az Európai Bizottság.

Ezzel egy időben az Európai Parlament összes frakciója szintén a francia elnök nevével fémjelzett ötlettel szemben foglalt állást. A képviselők szerint nincsen szükség egy új intézményre az Európai Bizottság, az Európai Parlament, valamint a nemzeti kormányok és parlamentek és ezek egyeztető fórumai mellett.

A német napilap szerint alátámasztja az EB és az EP üzenetének jelentőségét, hogy azt az EU állam- és kormányfőinek csütörtöki csúcsértekezlete előtt fogalmazták meg.