Tüskét vizionálnak a szakértők a következő hetek, hónapok olajárgrafikonjain, miután tegnap szunnita lázadók elfoglalták Irak északi nagyvárosát, Moszult. A harcok nyomán félmillió ember hagyta el a települést - foglalta össze a CNBC a hírügynökségi jelentéseket. Nuri al-Maliki miniszterelnök arra kérte a parlamentet, hogy hirdessenek ki szükségállapotot a körzetben.

A keddi harcok egy elhúzódó polgárháború első csatáját jelenthetik a két nagy iraki iszlám népcsoport (siíták és szunniták) között, aminek a végeredménye - külső beavatkozás nélkül - egy északi és egy déli állam kialakulása lehet - véli Ray Richards, a Just Spreads pénzügyi szolgáltató cég árupiaci elemzője.

A észak-amerikai WTI nyersolaj jegyzése 33 centtel, a 105 dollár/hordós szint közelébe emelkedett, a londoni Brent ára 44 centtel növekedve a 110 dollárt ostromolta a hadi esemény nyomán. Moszul elfoglalása nem sokat jelent az olajpiac szempontjából, mert az ország északi részén jelenleg nincsenek működő olajvezetékek, ám a lázadok megrohanták a Bagdadtól 220 kilométerre lévő Baijit is, ahol olajfinomító működik. A szerda délutáni hírek szerint már a még délebbre lévő Tikritért csatáztak a kormányerőkkel.

Kiszámíthatatlan helyzet

Az Olajexportáló Országok Szervezetéhez (OPEC) tartozó államok Bécsben tárgyaló olajminiszterei a 100 dollár körüli olajár mellett nem látták szükségét a beavatkozásnak. Az OPEC így továbbra is napi 30 millió hordó olajat visz a piacra. Az iraki események ugyanakkor erősen foglalkoztatták a tanácskozás résztvevőit. A bagdadi kormány képviselője igyekezett meggyőzni kollégáik arról, hogy az ország középső és déli részét ellenőrzésük alatt tartják, és északon is rendet teremtenek.

Irak jelenleg napi 3,6 millió hordóval járul hozzá a világ olajellátásához, amit négymillióra akar növelni. Elemzők azonban úgy vélik, hogy ha a belső konfliktus áthúzódik délre, akkor ezt a célt el lehet felejteni. Az iraki szállítások kiesése elég nagy galibát okozhat ahhoz, hogy az olaj hordónként 120 dollárra dráguljon. A megfigyelők erősen aggasztónak tartják, hogy a kormány elvesztette ellenőrzését Irak jelentős területei felett.