A jelenségről Wiltshire C. N. Johnson, a Nyugat-afrikai Posztgraduális Gyógyszerészképző Főiskola (WAPCP) elnöke beszélt - írja a ghananewsagency.org. Egyben arra kérte az itteni országokat, hogy népszerűsítsék és védelmezzék a helyben gyártott gyógyszereket - olvasható a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület honlapján.

Johnson állítása szerint a szervezett bűnözés már nem biztosít olyan jó megélhetést a feketéző kereskedőknek, mint régebben. Ezért most sokan a könnyű pénzhez jutást lehetővé tevő hamis gyógyszerekkel üzletelnek, ezzel pedig sok ember életét veszélyeztetik. Johnson arra is felhívta a figyelmet, hogy az Egészségügyi Világszervezet a WAPCP-vel együttműködve fellép a probléma ellen.

Johnson szerint az ilyen kezdeményezéseknek köszönhető, hogy a hamis gyógyszerek aránya Nyugat-Afrika Szaharától délre eső régiójában a 2012-es 50  százalékról 2013-ra 20 százalékra csökkent. Hozzátette: a hamisítás elleni küzdelemben kiemelkedő az emberi erőforrás szakmai képzése, valamint a régió országaiban is szükség lenne jogharmonizációra a hamis gyógyszerek területét érintően, ami kellőképpen elrettentené a hamis gyógyszerekkel kereskedőket és segíthet megfékezni a hamis gyógyszerek általi fenyegetettséget.