Ez lehet az évszázad második legrosszabb magyar üzlete

Hamarosan aláírhatják a Budapest-Belgrád-vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó építési szerződéseket a miniszterelnök szerint.
Domokos Erika, 2019. április 13. szombat, 18:58
Fotó: Pixabay

A több mint 500 milliárd forintos vasúti felújítás kínai hitelből valósul meg, és szakértők szerint 2400 év alatt térül meg. Az LMP szerint ez Paks II. után az évszázad második legrosszabb üzlete, amellyel a hazai vállalkozások és a magyar vidék helyett megint Orbán Viktor oligarchái járnak jól - írta közleményében Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke.

A közelmúltban Varga Mihály pénzügyminiszter azt közölte, hogy a Budapest-Belgrád vasúti fejlesztés fővállalkozói szerződéseinek előkészítése jó ütemben halad, a tervek szerint a pályázatot elnyerő konzorciumról akár április végéig döntés születhet.

Az LMP szerint projekttel szemben csak ellenérveket lehet felsorakoztatni: várhatóan soha nem fog megtérülni, így a fenntarthatósága is több mint kétséges. A kormány ismételten eladósítja a magyar embereket, ráadásul a gigaprojekt miatt évtizedek óta elmaradó fejlesztésekről kell lemondania a válságban lévő magyar vidéknek. A projekt az előzetes egyeztetések alapján ráadásul 100 százalékban kínai kivitelezéssel valósul meg.

A gigahitel, amely Paks II. után az évszázad második legrosszabb üzlete, egy valamire megfelelő: újfent eladósítja a magyar családokat. A teljesen felesleges beruházás helyett a hazai vasúti közlekedés fejlesztésére van szükség, mert az ma az összeomlás szélén áll - véli az LMP társelnöke.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matyi2010, 2019.04.14 20:13

Schiffer nélkül az lmp nulla, méltó társa a maszop-dk párosnak. Ennyi telik tőlük...
Idióták, az EU-Kína kereskedelme 35-szörösse a teljes magyar külkereskedelemnek, és évente 2 kpl magyar külkereskedelemnyi mennyiséggel nő. Ennek csak 2-3 %-át sikerüljön erre a vonalra terelni, az több mint a teljes magyar külkereskedelmi forgalom.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2019.04.14 18:56

O1G árulja a hazát egy tál lencséért, bárkinek, 500 milliárdért nem a kisvasútját, hanem nagyot a semmibe.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.04.14 18:39

@matyi2010: az oroszok nem hagyták szétlopni az országot, új iparágakat honosítottak meg nálunk, a meglévőkhöz is hatalmas exportpiacokat adtak (buszgyártás, gépgyártás, acélgyártás, a mezőgazdasági termékek teljes skálája, timföldgyártás stb.). Az EU és a hazai mutyielvtársak (mdf-től mszp-n keresztül a fideszig) egy pillanat alatt szétloptak, leromboltak, elprivatizáltak, fölszámoltak mindent, amit 40 év alatt fölépítettünk. Azért tartunk itt, hogy éhbéres bangaldesi összerszerelő fehérnégerek lettünk a saját hazánkban. A szocializmusban hosszú távú munkahelyünk, egzisztenciánk volt, idővel mindenki lakást, kocsit, telket vehetett, külföldön nyaralhatott stb. Nem is menekültek tömegesen, hanyatt-homlok a munkavállalók, mint most.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matyi2010, 2019.04.14 18:22

Ugyanolyan idióta aki kritika nélkül EU fanatikus, mint a demagóg, érv nélküli ellenzői.
Sajnos most inkább Panzernak van igaza, az EU nagyon sz@r teljesítményt nyújt, drasztikus megújulásra lenne szükség. Meg persze az egész liberális világelit méltó párja a fasiszta-bolsevik elitnek.
A 100x jobban éltünk persze túlzás.
A GDP 1960-tól 1990-ig 200%-kal, a családok fogyasztása 150%-kal nőtt. (Igazából 1985 -ig, után már jött a rendszer lebontása).
1990-től 2017 ig a GDP 50%-kal nőtt, a családok fogyasztás 25%-kal.
Egy optimális, normális rendszerben a GDP 50-70%-kal lenne több, ebből kb 25-30% a Gyurcsány sara, a másik fele a többi 5-6 kormányé. A fogyasztás ugyanígy legalább 60%-kal kellene több legyen...
Minden átlagos család zsebéből 300 ezer forintot vesz el a gengszterváltás után kialakult rendszer. 150 ezret Gyurcsány, vagy 70-80-at a többi mszp kormány, vagy 30 ezret Antall, 40-50 ezret Orbán három kormánya....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2019.04.14 17:20

Megint okoskodik az idióta, nyomorult ország vagyunk és milyenek lennénk az Unió nélkül?
Magyar szupermarketek, magyar buszok, magyar autók, magyar szar, főleg ha a Mészáros féle szuper vállalkozókra gondolok. nem alkottak csak lopnak, az is EU pénz!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html