Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A budapesti városvezetés a főváros számláján lévő, másra szánt pénzt a turizmus megsegítésére költi - írta a Népszava. A turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkentik szeptember és március között. Ez persze csak a fővárosi területekre igaz. A taxisok 70 százalékos engedményt kapnak a jövő évi drosztdíjból, ami több száz milliós bevételkiesést jelent a fővárosnak.

A főváros közlekedési cége 17 milliárdos kompenzációt kaphat, a járvány miatti vesztesége ugyanis optimista becslés szerint is 22 milliárd lehet idén. Budapest önkormányzata folytatja az idősotthonokban élők és az ott dolgozók tesztelését. A főváros további 20 ezer PCR teszt beszerzését tervezi, az előző csaknem 20 ezres készletből ugyanis alig 5000 maradt.

Eközben az Országos Vízügyi Főigazgatóság visszavonta a Hajógyári-sziget árvízvédelmi fejlesztésére vonatkozó kérelmét. A sziget ezer fájának kivágásával járó átalakítás ellen a fővárosi és a III. kerületi önkormányzat, valamint számos civil szervezet és a lakosság is hevesen tiltakozott. A kormány visszavonta az oda tervezett sportcentrum megépítésének tervét, ám a gátépítés ügyét mostanáig lebegtették. A hatóság a kérelem nyomán megszüntette az engedélyezési eljárást.