A GDN és a Közép-európai Egyetem szervezésében az Akadémián mintegy 350 meghívott részvételével tartandó háromnapos tanácskozáson Hóvári János, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára is felszólal. Mint a szervezet honlapján olvasható, a találkozó nyitó előadását Saskia Sassen szociológus tartja, aki a globalizációról és a migrációról készített elemzéseivel vált ismertté.

A GDN adatai szerint 2007 óta a világ népességének több mint 50 százaléka él városokban. Előrejelzések szerint 2030-ra ez a szám a teljes népesség csaknem 60 százalékára emelkedik, és 2050-re elérheti a 80 százalékot. Mivel a népesség többsége világszerte a városokban talál megélhetést, hatalmas károk keletkeznek a természeti erőforrásokban, ezt figyelembe kell venni a városok, a szolgáltatások tervezésénél, a következmények felmérésénél.

Az újdelhi székhelyű GDN a Világbank részeként jött létre, majd független szervezetté vált. Célja a fejlődés, fejlesztés folyamatait vizsgáló kutatók, intézmények összekapcsolása, hogy tudásukat megoszthassák egymással, és átültessék a gyakorlatba.