Váratlan vendégek bukkantak fel a kávéspoharakban

Több tízezer apró műanyagdarabkát nyel le egy átlagos ember csak azzal, ha naponta háromszor valamilyen forró italt, például kávét vagy teát iszik papírpohárból. Egyes poharak ugyanis műanyaggal vannak bélelve, ez a réteg pedig lebomlik a hő hatására, sőt nehézfémeket is tartalmaz.
Csernátony Csaba, 2020. november 28. szombat, 11:11
Fotó: Stocksnap

Káros lehet az egészségre a papírpohárból való kávéfogyasztás egy Indiában végzett új kutatás szerint, amelyről a brit Metro című újság is beszámolt. A papírpohár használatával több ezer mikroműanyag-darabkát fogyasztanak el az érintettek a kávéjukkal együtt: a poharakat ugyanis műanyagréteggel vonják be, hogy vízállóak legyenek a brit Metro.

75 ezer műanyagdarabka naponta

Sudha Goel, a tanulmány vezető szerzője szerint nagyjából 15 perc alatt isszák meg az emberek a kávéjukat vagy a teájukat, ennyi idő pedig elég ahhoz, hogy a pohár műanyagborítása elkezdjen lebomlani, ennek köszönhetően pedig 25 ezer apró részecske kerül bele az italba. Egy átlagos ember, ha naponta három pohár teát vagy kávét iszik papírpohárból, akkor máris 75 ezer apró mikróműanyag-darabkát nyel le minden.

A kutatók a kísérlet során 85-90 fokos különösen tiszta vizet öntöttek egy pohárba, és 15 percig hagyták állni, a folyadékot ezután pedig mikroszkóp alatt vizsgálták. A poharak műanyag bélelését külön nézték. A kutatók szerint a vízben mikroműanyag-darabkákat találtak, a pohár bélelése pedig elkezdett lebomlani, utóbbi maradékában pedig nehézfémet mutattak ki.

A szakértő szerint egy eldobható papírpohárban, amelyben 15 percig forró folyadék van ki, körülbelül 10,2 milliárd icipici, úgynevezett szubmikron méretű részecske kerül bele. Ez főleg azért aggasztó, mert egyes kutatások felvetették a mikroműanyagok fogyasztása a rák és a meddőség közötti lehetséges kapcsolatot. A szakértők szerint érdemes többször használható poharakra cserélni az eldobható verziókat, előbbiek ugyanis a környezetet is szennyezik.

Világszerte nagy probléma

Egyre többet vizsgálják azt is, mennyi mikroműanyag kerül az emberek szervezetébe az étellel és vízzel, valamint a légzés során. Az Index idézte a Nature Food tudományos folyóiratban októberben megjelent nemzetközi tanulmányt, amelyből az derült ki, hogy egy átlagos egy év körüli kisgyermek a polipropilénből készült cumisüvegek sterilizációja és a tápszer elkészítése miatt csaknem egymillió mikroműanyagot nyelhet le naponta.

A műanyagszennyezés pedig a világon mindenhol hatalmas problémát jelent a környezetben is, az óceánok mélyétől egészen az alpesi talajig. A Buksza (a Napi.hu szerkesztőségi blogja) beszámolt a glasgow-i University of Strathclyde és a francia Observatoire Midi-Pyrénées (CNRS-University of Toulouse) például arra hívta fel a figyelmet, hogy több százezer tonna mikroműanyagot fújhat a partra évente a tengeri szél egy új kutatás szerint

A probléma komolyságát mutatja, hogy egy szeptemberi kutatás megállapította, ha minden jelenleg elérhető módszert bevetnek, akkor is csak 40 százalékkal tudnák csökkenteni a műanyagszennyezés mértékét, 2040-re pedig 700 millió tonna kerülne a természetbe. Ráadásul a koronavírus-járvány fokozza a műanyagszennyezést, elég csak az eldobált maszkokra gondolni, aminek a mértéke egyelőre még nem ismert.

HOZZÁSZÓLÁSOK