A főzés során kibocsátott részecskék hosszabb ideig - akár napokig - megmaradnak a légkörben, tovább mint azt korábban gondolták. Ez pedig hozzájárul a rossz levegőminőséghez és az emberek egészségére is hatással lehet a nagy-britanniai University of Birmingham tanulmánya szerint.

A kutatók bebizonyították, hogy sütés vagy főzés közben kibocsátott anyagok, amelyek egyébként az Egyesült Királyságban a részecskeszennyezés akár 10 százalékáért is felelősek, több napig maradhatnak a levegőben. A szakemberek azt vizsgálták, hogy a zsírsavmolekulák hogyan reagálnak a föld atmoszférájában természetesen megtalálható molekulákra. A reakció folyamán a részecske külső része körül bevonat vagy kéreg képződik, amely megvédi a benne lévő zsírsavat például az ózontól, amely egyébként lebontaná ezeket a részecskéket. A tudósoknak most sikerült először reprodukálni a folyamatot, hogy laboratóriumi körülmények között is tanulmányozható legyen.

Az egészségre is hatással van

Ráadásul, amikor a főzés során elszabaduló részecskék körül védőréteg alakul ki, akkor más - akár egészségre káros - szennyező részecske is kapcsolódhat hozzájuk.

Dr Christian Pfrang, a tanulmány egyik szerzője szerint az olyan főzési folyamatokból, mint például a zsírban sütésből, származó kibocsátások a városokban jelentősen hozzájárulnak a légszennyezéshez, és különösen jelentős arányát képviselik a PM2,5 néven ismert belélegezhető kis részecskéknek. Kínában ez akár elérheti a 22 százalékot is, a legutóbbi hongkongi mérések szerint ott már 39 százalékos is lehet az arányuk.

A kutatók szerint ezeket a szempontokat figyelembe kell venni a várostervezés során, de meg kell azt is nézni, hogy milyen módszerekkel lehet szabályozni ahogy a levegőt szűrik például a gyorsételeket előállító iparágakban.

Veszélyesek lehetnek a gáztűzhelyek

A Buksza (a napi.hu szerkesztőségi blogja) korábban írt arról, hogy a beltéri légszennyezéshez a gáztűzhelyek is hozzájárulnak. Használatuk közben ugyanis nitrogén-dioxidot termelnek, ez pedig kutatások szerint magas koncentrációban köhögéshez és ziháláshoz vezet asztmásoknál vagy más légzőszervi megbetegedésben szenvedőknél. A hosszan tartó kitettség pedig elősegítheti ezeknek a tüneteknek a kialakulását.

A gáztűzhellyel felszerelt ingatlanokban körülbelül 50-400 százalékkal magasabb lehet a nitrogén-dioxid koncentráció, mint azokban az ingatlanokban, ahol elektromos tűzhelyek vannak. Így a beltéri légszennyezés szintje olyan magas lehet, hogy az a kültéri levegő esetén már illegális lenne a Rocky Mountain Institute, fenntarthatósággal foglalkozó agytröszt legutóbbi jelentéséből.

A szakértők szerint a gáztűzhely használata esetén a legfontosabb a megfelelő szellőzés biztosítása: minden esetben az elszívó bekapcsolása vagy egy nyitott ablak mellett, lehetőleg a hátsó égőkön érdemes főzni.