Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A dízelmotoros autók továbbra sem tudják visszaszerezni korábbi fölényüket, sőt, most már az úgynevezett alternatív meghajtású autókkal, többek között a hibridekkel és villanyautókkal is meg kell küzdeniük.

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatai szerint négy évvel ezelőtt Európában az újonnan eladott (forgalomba helyezett) személyautók közel fele, 49,2 százaléka volt dízelmotoros, a benzinesek részesedése akkor alig több mint 46 százalékot tett ki. Az "alternatívok" pedig alig több mint 4 százalékkal beérték.

  • 2017-ben már csak 44 százalékos volt a dízelek aránya, a benzinesek 50,3 százalékkal átvették a vezetést, a hibridek és társaik ekkor már majdnem 6 százaléknál jártak.
  • 2018-ban még látványosabban szűkült a dízelek aránya: 36 százalékra süllyedt.
  • 2019-ben pedig már csak alig több mint 30 százalékot értek el a gázolajos autók, a benzinesek pedig megközelítették a 60 százalékot.

 

Forrás: ACEA, Buksza blog

Tavalyi adatok alapján tehát nagyon leegyszerűsítve az látszik: tízből hat vásárló vett benzines autót, három dízelmotorosat, egy pedig elektromosat vagy hibridet vett.