Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A április-júniusi időszakban 0,2 százalékkal csökkent a német bruttó hazai termék (GDP) az év első három hónapjához képest, a Bundesbank szerint azonban hosszabb távon nem törik meg a gazdasági növekedés trendje. Erre utalnak a kiemelkedően jó júliusi adatok, egyebek között az, hogy a vállalkozások 100 milliárd euró értékben exportáltak, ami az eddigi legnagyobb havi érték, és az is, hogy az ipari termelés 2012 márciusa óta legnagyobb mértékben - éves szinten 2,5 százalékkal, havi összevetésben 1,9 százalékkal - bővült.

Az adatokat torzítja, hogy a nyári szabadságolások jórészt augusztusra estek, és ezért többnyire elmaradtak a gyárakban a júliusban szokásos leállások, de így is eloszlathatják a német gazdaság leállásával kapcsolatos félelmeket - áll a Bundesbank elemzésében. Tartós növekedésre utal a jó munkaerőpiaci és ingatlanpiaci helyzet, a kedvező fogyasztói hangulat és a vállalati szféra stabil pénzügyi helyzete is - tették hozzá.

Hasonló megállapításra jutott a pénzügyminisztérium is augusztusi folyamatokat áttekintő hétfői jelentésében, kiemelve, hogy a második negyedévi visszaesés átmeneti volt, és a második fél évben ugyan mérsékelt ütemben, de növekedhet a GDP, "amennyiben nem eszkalálódnak a geopolitikai kockázatok".

A tárca kimutatása szerint az adóbevételek augusztusban 7,5 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, 20,1 milliárd eurót tettek ki. A gazdasági növekedés folytatódása mellett szól az iparvállalatok rendelésállományának bővülése is, és a foglalkoztatottság emelkedése, aminek révén a lakossági fogyasztás az export mellett a növekedés fő hajtóerejévé válik az idén.

Tavaly 0,4 százalékkal nőtt a német GDP. A legutóbbi előrejelzések szerint 2014-re a Bundesbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 1,9 százalékos, a kormány és az Európai Bizottság pedig 1,8 százalékos növekedést vár.