Buffett - aki Donald Trump republikánus elnökjelölthöz hasonlóan milliárdos - azt mondta, hogy minden tőle telhetőt megtesz Trump veresége érdekében. Még azt is megteszi, hogy maga visz el embereket a szavazóurnákhoz novemberben. Buffett, a Berkshire Hathaway cégbirodalom tulajdonosa a kampánygyűlésen alaposan nekiment Trump eddigi gazdasági eredményeinek, ízekre szedte eddigi vállalati csődjeit, és feltette a kérdést: vajon Donald Trump miért nem hozta még nyilvánosságra az adóbevallását?

Bejelentette: legalább tíz olyan embert elvisz az urnákhoz, akinek amúgy nehezére esne eljutni a szavazófülkéhez. Annak érdekében, hogy Nebraska állam valamennyi választókörzetében a lehető legnagyobb részvétel legyen, már ki is bérelt egy 32 személyes trolibuszt, amely a választások napján egész nap a szavazók rendelkezésére áll.

A több ezer ember részvételével tartott kampánygyűlésen bejelentette: kész bárhol és bármikor találkozni a republikánus elnökjelölttel, hogy együtt hozzák nyilvánosságra adóbevallásukat.

A 86 éves Warren Buffett már tavaly, a kampány kezdete előtt Hillary Clinton mellé állt, és az előválasztásokon is végig őt támogatta. A demokrata elnökjelölt örömmel fogadta a milliárdos üzletember felajánlását a szavazók mozgósítására, és azt mondta: ha győz, akkor nemsokára visszatér Omahába, "Warren és én együtt táncolunk majd Omaha utcáin".