Cameron az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli találkozóját megelőzően nyilatkozott, miután tárgyalt Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel.

A tárgyalások üteme mostantól gyorsul - hangoztatta a brit miniszterelnök, aki további előrelépést vár a témában a következő, december közepére tervezett uniós csúcstalálkozón. Hozzátette: a következő uniós csúcsig, vagyis december 17-18-ig szeretnék felgyorsítani az egyeztetéseket.

Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból megrázná a közösséget, hiszen az EU második legnagyobb gazdasága és az egyik legnagyobb haderővel rendelkező tagállama távozna.

A brit EU-tagság hívei azzal érvelnek, hogy a kiválás rossz hatással lenne a brit gazdaságra, és felerősödhetne a skót függetlenséget követelők hangja. Amíg a brit miniszterelnök nem jut megállapodásra az unióval, a kormány nem hajlandó sem a maradás, sem a távozás mellett kampányolni.

Cameron hivatalosan júniusban kezdte meg a tagság újratárgyalását, amikor egy brüsszeli találkozón ismertette országa céljait. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke akkor azt mondta, hogy az európai vezetők decemberben térnek vissza a kérdésre.

Uniós diplomaták szerint az egyeztetés a decemberi csúcs alkalmával csak akkor lehetséges, ha London világos, írásos javaslatot nyújt be az elképzeléseiről Brüsszelnek és a többi 27 tagállam vezetőinek november elejéig.

Szakértők úgy látják, Cameron kivárja az október 25-i lengyelországi választást, hiszen ebből az országból érkezik a legtöbb kelet-közép-európai bevándorló Nagy-Britanniába. Azonban a brit kormányfő nem várhat túl sokáig, mert a tárgyalásokat még a 2017-es német és francia választások előtt be akarja fejezni. Angela Merkel német kancellár korábban úgy nyilatkozott, hogy kész a konstruktív közös munkára, de arra figyelmeztetett, hogy nem sérülhet a szabad mozgás és a diszkriminációmentesség elve.

A felmérések szerint a britek megosztottak a kérdésben, és az olyan válsághelyzetek, mint a görög krízis vagy a bevándorlási hullám, az uniós tagság ellen fordíthatják a szavazókat.