Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Cameron a BBC rádiónak nyilatkozva kijelentette: Nagy-Britannia "természetesen nem omlana össze" az EU-n kívül sem, de kereskedőnemzetként azt diktálják érdekei, hogy az uniós egységes piac része maradjon.

Az interjúban a konzervatív párti kormányfő ugyanakkor közölte azt is: bízik abban, hogy egyezségre tud majd jutni az EU-val az új viszonyrendszerről, és ehhez fogja kérni a brit választók "beleegyezését".

Cameron - tartva magát az e kérdésben eddig folytatott kommunikációs stratégiájához - továbbra sem ejtette ki a "népszavazás" szót, csak annyit mondott, hogy a választókat "egyértelmű módon" kérdezik majd meg.

A brit kormányfő azt sem írta körül, hogy pontosan milyen változtatásokra törekszik az unióhoz fűződő viszonyban, de korábbi nyilatkozataihoz hasonlóan ismét utalást tett arra, hogy az EU-nak átadott egyes szuverenitási hatáskörök "hazatelepítését" szeretné elérni, emellett "bürokratikusnak" tartja az EU gazdasági szabályozó mechanizmusát.
Hozzátette: Nagy-Britanniának "jelentős tagdíjat fizető klubtagként" minden joga megvan ahhoz, hogy a szabályok módosítását kérje.

Cameron több korábbi nyilatkozatában is - szintén részletek és a referendum szó kiejtése nélkül - ígéretet tett arra, hogy a brit választóknak lesz alkalmuk "valós döntésre" Nagy-Britannia és az EU jövőbeni kapcsolatairól. A Konzervatív Párt erőteljesen EU-szkeptikus parlamenti jobbszárnya azonban ennél jóval egyértelműbb kötelezettségvállalást követel arra, hogy a kormány népszavazást ír ki közvetlenül a brit EU-tagság jövőjéről.

David Cameron ugyanakkor többször értésre adta, hogy nem támogat egy ilyen jellegű - a brit politikai zsargonban "in or out" (kilépni vagy maradni) néven meghonosodott - referendum-változatot.

A brit EU-tagság jövőjéről folyó belpolitikai vita az utóbbi időszakban ismét fellángolt, és nemzetközivé is szélesedett. Különösen nagy feltűnést keltett Philip Gordonnak, az amerikai külügyminisztérium európai ügyekért felelős helyettes államtitkárának múlt heti londoni nyilatkozata, amelyben az amerikai külügyi illetékes nyíltan az Egyesült Államok aggályainak adott hangot a brit-EU viszonyrendszerről rendezendő esetleges népszavazás lehetősége miatt.