A spanyol igazságszolgáltatás elől több mint másfél éve Belgiumba menekült katalán függetlenségi vezető ügyvédjét, Gonzalo Boyét küldte maga helyett a spanyol fővárosba, aki átadott a bizottságnak egy belga közjegyző által hitelesített eskütételi dokumentumot. A testület ezt nem fogadta el.

"El sem olvasták a papírokat" - nyilatkozta a jogi képviselő a sajtónak miután távozott az épületből, hangsúlyozva, hogy az Európai Unió Bíróságához (EUB) fordulnak jogorvoslatért.

Az ügyvéd Pablo Llarena bírót hibáztatta a kialakult helyzetért mondván, hogy hiába kérték, nem oldotta fel a védence ellen korábban kiadott spanyolországi elfogatóparancsot, és Puigdemont ezért nem tudott személyesen megjelenni a madridi eseményen.

Boye képviseli Antoni Comínt is, aki Puigdemont leváltott kormányának egészségügyi tanácsosa volt, vele együtt távozott külföldre, és szintén mandátumot nyert május 26-án, amelyet azonban most üresnek minősített a választási bizottság.

Hasonlóan betöltetlen marad egyelőre Oriol Junqueras volt katalán elnökhelyettes európai képviselői helye is. A függetlenségi politikus több mint 18 hónapja van előzetes letartóztatásban a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

A legfelsőbb bíróság nem engedélyezte számára, hogy ideiglenesen elhagyhassa a börtönt, amíg átveszi európai megbízatását.

Junqueras európai politikai formációja, a Köztársaságokat most (Ahora Republicas) nevű katalán, baszk és galiciai baloldali nacionalista párttömörülés emiatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) kíván fordulni.
A katalán politikusok EP-képviselőségének lehetősége már azelőtt jogértelmezési vitákat váltott ki, hogy egyáltalán mandátumot nyertek volna.

A Carles Puigdemont által hangoztatott álláspont szerint a képviselőket megválasztásuk pillanatától mentelmi jog illeti meg, ami az ő esetében azt jelenti, hogy hazatérhetne Katalóniába anélkül, hogy a spanyol hatóságok őrizetbe vennék.

Az EP jogi szolgálatának április 17-i közleménye szerint azonban ahhoz, hogy mentességet élvezhessen, előbb képviselői esküt kell tennie, méghozzá országának törvényei szerint előírt módon. Spanyolország esetében ez személyes megjelenést jelent Madridban a központi választási bizottság előtt.