Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Angela Merkel német kancellár pártja, a CDU zaklatott hangulatú kongresszusra készült november végén, miután az elmúlt időszakban csak bukdácsolt a választásokon és komolyan megkérdőjeleződött, hogy Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) pártelnök képes lenne-e kancellárjelöltként győzelemre vezetni a pártot a következő parlamenti választásokon - derül ki az AFP összefoglalójából, amelyet a német The Local internetes hírportál is átvett. A párt gondjai jól tükröződnek a közvélemény-kutatási eredményeken és vezetőaspiránsok feltűnésén, illetve többé-kevésbé nyílt versenyén.

Nagy, de kisebb

Ami az előbbit illeti, a legfrissebb felmérések szerint a CDU a szavazatok 25 százalékára számíthatna, ha Németországban most vasárnap lennének a parlamenti választások. Ezzel még mindig a legerősebb politikai erő, ám a gyorsan emelkedő Zöldek immáron három százalékpontra megközelítették. A Die Welt jellemzése szerint a szociáldemokrata SPD-vel nagykoalícióban kormányzó párt csak botladozik, amit igazol, hogy a májusi európai parlamenti választásokon hét százalékponttal rontott öt évvel korábbi eredményéhez képest és a keletnémet tartományban három helyi választáson is erős versenyre kényszerítette a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt.

A párt hanyatlását nem lehet a továbbiakban figyelmen kívül hagyni - reagált a fejleményekre Friedrich Merz, aki tavaly ilyenkor hajszállal vesztette el a CDU elnökválasztási versenyét AKK-val szemben, ám most új kihívóként lép színre a kancellárjelöltségért folyó versenyben. AKK-t ugyanis egymás követő hibái miatt már nem tekintik esélyesnek. Egyik nagy baklövése azt volt, hogy egy 17 éves kamasz által készített, a CDU-t bíráló YouTube-videót okolt a legutóbbi tartományi választási vereségért. A másik, hogy hadügyminiszterként előzetes kormányon belüli egyeztetés nélkül azt javasolta, hogy Szíriában hozzanak létre német ellenőrzés alatt álló biztonsági zónát.

Az Infratest Dimap nemrégiben készült felmérése szerint a németeknek csak 19 százaléka véli úgy, hogy AKK jó kancellár lenne, míg Merz bizalmi indexe 42 százalék. Ugyanakkor Hans Vorländer politológus professzor szerint korai lenne leírni a pártelnököt. Kezdeti hibái feledésbe merülhetnek, ami lehetővé tenné, hogy újraépítse befolyását a pártban.

Mindent elhomályosít

A Der Spiegel szakírói arra számítanak, hogy a kancellárjelöltségért folyó verseny minden mást el fog homályosítani a lipcsei kongresszuson. A CDU ifjúsági tagozata kezdeményezte, hogy erről pártszavazást tartsanak, amivel keresztülhúzta Merkel jól eltervezett utódlási folyamatát. (Ebben egyébként a hozzá hasonlóan centrista AKK vette volna át a helyét a CDU és a kormány élén is.) Merz látva a lehetőséget megduplázta támadásait a kormány és a párt vezetése ellen, mondván: hiányzik a megfelelő irányítás a CDU és az ország élén. A jelenleg vállalati jogászként dolgozó, a centrumpolitika helyett karakteres konzervatív politizálást ajánló politikus azt tervezi, hogy rögtön AKK után tart beszédet Lipcsében.

A megnyitót egyébként Merkel prezentálja, miután semleges szereplőként - csúnyábban szólva: valós hatalommal egyre kevésbé rendelkező béna kacsaként - léphet színre. Vorländer szerint lehet, hogy a kongresszusi teremben ellenséges hangulat fogadja AKK-t, ám korai lenne azt feltételezni, hogy Merz egyfajta párton belüli puccsot tud végrehajtani. Már csak azért is, mert Jens Spahn egészségügyi miniszter, aki szintén szemez a kancellárjelölti megbízással, halogatná a meccset. Azt mondta: a vezetési viták túl sok energiát visznek el, a CDU-nak inkább a kormányzásra kellene koncentrálnia.

Kutya-macska koalíció

Közhelynek számít, hogy a CDU és az SPD nagykoalíciója kényszerházasság. Mindkét pártnak van oka tartani attól, hogy egy előrehozott választáson nagyon rosszul szerepelnének, ezért érdekük halogatni a válást. Ugyanakkor, ha az SPD decemberi kongresszusán a baloldali, viszonylag radikális pártelnökpáros-jelöltet választják meg a párt élére, akkor heteken belül megtörténhet a szakítás.

Jövőre csak egy tartományi választás lesz Hamburg városállamban, így nem kell további sorozatos kudarctól tartaniuk. Spahn a maga részéről új vezető csapatot javasol a CDU élére, amely magabiztos, bátor és immáron nem Angela Merkelt tekinti igazodási pontnak. Vorländer professzor szerint a kormánypártok kitartanak a kettejüket összeláncoló nagykoalíció mellett, mert ezt diktálja nekik a politikai túlélési ösztönük.

Kiábrándult németek

A politikai stabilitást Németország erősségnek tartó németek aránya a 2015-ben regisztrált 81 százalékról 57 százalékra, a politikai rendszert a legfőbb erősségek közé sorolók aránya 62 százalékról 52 százalékra süllyedt - idézte az MTI a Frankfurter Allgemeine Zeitungban (FAZ) megjelent felmérést. Az Allensbach közvélemény-kutatása alapján a 2015-ös 49 százalék után ma már csak a németek 25 százaléka gondolja úgy, hogy Németország erősségei közé tartozik a jól dolgozó kormány. A CDU-CSU-SPD koalícióját veszekedős, cselekvésre képtelen formációnak látják. A választók csupán 19 százaléka érzékeli erősnek a nagykoalíciót, míg 58 százalékuk gyengének tartja azt. Ebből a helyzetből egy előrehozott parlamenti választás mutathatna kiutat, de a közvélemény-kutatások válaszadóinak csak 20 százaléka gondolja azt, hogy ha a 2021 őszéig tartó kormányzati ciklus lejárta előtt választások lenének, akkor erős, cselekvőképes kormány kerülhetne Németország élére. A többség, a megkérdezettek 64 százaléka úgy véli, hogy mindez nem változtatna a helyzeten.