CIA: Oroszország segítette Trump győzelmét

Titkos jelentést készített az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), amelyben arra jutott, hogy Oroszország Donald Trump győzelme érdekében avatkozott be az elnökválasztásba - jelentette péntek késő este a The Washington Post című amerikai napilap.
MTI, 2016. december 10. szombat, 09:04

A hírszerzés több olyan személyt is azonosított, akik kapcsolatban állnak az orosz kormánnyal, és több ezer, a Demokrata Párt feltört szervereiről származó e-mailt adtak át a Wikileaks nevű kiszivárogtató portálnak. Erről a CIA zárt ajtók mögött tájékoztatta a szenátus néhány illetékes tagját.

"A CIA álláspontja az, hogy Oroszország célja az volt, hogy az egyik jelölt kárára a másiknak segítsen, hogy segítsen Donald Trumpnak megnyerni a választást" - mondta egy név nélkül nyilatkozó amerikai forrás a lapnak. Eddig a CIA azon az állásponton volt, hogy Moszkva megpróbálta aláásni a választási rendszerbe vetett bizalmat, de azt eddig nem mondták ki, hogy Oroszország Trump győzelmét segítette.

A nevük mellőzését kérő források azt mondták a lapnak, hogy a 17 különféle amerikai hírszerző szervezet nem jutott formális egyetértésre, mert kisebb kérdésekben nem értenek egyet, így a CIA megállapításai nem tekinthetők hivatalos hírszerzési értékelésnek. Nem találtak például konkrét bizonyítékot arra, hogy egyenesen a Kremlből adtak utasítást az azonosított embereknek, hogy adják át a hackertámadásból származó információkat a Wikileaksnek.

Az érintett "ügynököket" ugyanis legalább egy szint elválasztja az orosz szövetségi kormánytól, nem közvetlenül a Kreml alkalmazásában állnak. A lap kitér arra is, hogy Moszkva korábban is élt már azzal, hogy a kormányzathoz közvetlenül nem köthető emberek végzik a titkosszolgálati munkát, így a politikusok "hihetően tagadhatják" a történteket. Julian Assange, a Wikileaks vezetője korábban kijelentette: az információk forrása "nem az orosz kormány volt".

Barack Obama amerikai elnök pénteken teljes körű vizsgálatot rendelt el az elnökválasztással kapcsolatos hackertámadások ügyében. Republikánus politikusok eddig arra hivatkozva kérdőjelezték meg az orosz beavatkozásról szóló jelentések hitelességét, hogy nincs konkrét bizonyíték a történtekre.

Donald Trump megválasztott elnök irodája eddig és most is visszautasítja azokat az állításokat, hogy az ingatlanmágnás orosz beavatkozásnak köszönhetően nyert.

"Ezek ugyanazok az emberek, akik azt állították, hogy Szaddám Husszeinnek tömegpusztító fegyverei voltak. A választás jó ideje véget ért, méghozzá a történelem egyik legnagyobb arányú elektori győzelmével. Ideje továbblépni, és ismét naggyá tenni Amerikát" - reagált Trump kabinetje a The Washington Post hírére.

"Nem hiszem, hogy beavatkoztak" - mondta a héten maga Donald Trump a Time magazinnak. "Lehet, hogy Oroszország volt, de lehet, hogy Kína. De az is lehet, hogy valami pasas New Jerseyben" - mondta az Egyesült Államok leendő elnöke a hackertámadásokról.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

POTUS, 2016.12.10 14:19

Hát, ha segített, akkor az csak válasz volt a CIA által Ukrajnában szervezett puccsra. Majd máskor nem huzgálják a medve bajuszát.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2016, 2016.12.10 11:33

"Ezek ugyanazok az emberek, akik azt állították, hogy Szaddám Husszeinnek tömegpusztító fegyverei voltak." :D :D :D

A dezinformáláson és hazugságokon kívül, a cia inkább arról számoljon be, hogy mit csinált Julian Assange-l.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2016.12.10 11:26

Mi van? A lesajnált, a tönkremenés szélén lévő oroszok királycsinálókká váltak? A kb. 350 milliós ámerika választópolgárait mind-mind meggyőzték, hogy nekik a Trump a nyerő? A hazugságok, a megtévesztések, a zsarolások, a kínzások nagymesterei - a CIA - miért pont ebben a kérdésben mondana igazat?
A CIA szerint azzal avatkoztak be a választásokba, hogy a "demokraták" elnökjelöltjének viselt dolgairól nyilvánosságra hozatták az igazságot. Ha így van, akkor nagyon, nagyon szomorú a helyzet ámerikában! Ha így van, akkor az egész ámerikai politika - a "demokraták" politikája - hazugságra épült. Bizonyosan ez a helyzet, mint mi is megtapasztalhattuk a szép emlékezetü goodfing áldásos tevékenysége során.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2016.12.10 11:03

@421111:
pedig ahogy itt is érezhetően működnek az oroszok, amerikában százszoros fordulattal
és nem választott, hanem segítette..be is jött nekik..aztán, hogy reményeik mennyiben valósulnak meg(és a mi, a világ sorsa is sokban) , az majd attól függ, melyik lábbbal kel fel trump (amúgy nem hiszek benne, hogy sokra számíthatnak, két kakas nem fér meg egy szemétdombon)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

421111, 2016.12.10 10:29

Hát, persze....
Minek ide atomháború? Az oroszok választanak egy elnököt maguknak amerikában is, oszt jónapot.....:))

Ez a liberálbuzernyák társaság se úri módon veszíteni, se tisztességesen elvonulni nem képes.....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html