A parlament nagy többséggel hagyta jóvá a tőkemozgások korlátozását, valamint egy szolidaritási alap létrehozását a bankok újratőkésítésére. A testület folytatja tanácskozását, és még az éjszaka folyamán várhatóan újabb intézkedéseket fogadnak el. A program legfontosabb részét, amely a bankbetétek megadóztatásra vonatkozik, szombaton vitatják meg.

Értesülések szerint a javaslat az, hogy a 100 ezer euró feletti betétekre 15 százalékig terjedő egyszeri adót vetnének ki. A ciprusi jobbközép kormányzó Demokratikus Tömörülés párt derűlátóan nyilatkozott a kidolgozott ciprusi intézkedésekről, amelyek megfelelnek az euróövezeti pénzügyminiszterek által előírt feltételeknek. Averof Neofitu, a párt elnökhelyettese korábban úgy fogalmazott: "óvatosan bizakodunk, hogy a parlament el tudja fogadni azokat a konkrét intézkedéseket, amelyek megfelelnek az euróövezeti pénzügyminiszterek legutóbbi találkozóján megállapított megközelítésnek, keretnek és céloknak".

Szombat hajnalban is dolgoztak

A ciprusi parlament jóváhagyta péntek este a jegybank bankrendszer átstrukturálására vonatkozó tervezetét, amely a törvényhozás által elfogadott harmadik - egyúttal a leginkább vitatott - intézkedés volt ezen az estén az euróövezeti mentőcsomag megszerzése érdekében.

A tervezetet 26 képviselő támogatta, kettő ellene szavazott, 25 pedig tartózkodott. Az átstrukturálás keretében a bajba jutott bankoknál különválasztják a jó kintlevőségeket a kétesektől. Ez különösen a második legnagyobb bankot, a Népbankot (Laiki) érinti. Az intézkedéssel megmentették a Laiki 8000 alkalmazottjának állását, csak néhány száz dolgozótól kell megválnia.

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója részt vesz az eurózóna pénzügyminisztereinek Ciprusról szóló vasárnapi brüsszeli tanácskozásán - jelentette be pénteken szóvivője. Ezzel megerősítést nyert magának a pénzügyminiszteri találkozónak a terve is, amelyen véglegesíteni akarják a ciprusi pénzügyi válság megoldási módját.

Ciprusnak hétfőig 5,8 milliárd euró önrészt kell előteremtenie az euróövezeti pénzügyminiszterek által szombaton jóváhagyott 10 milliárd eurós mentőöv folyósításának feltételéül. A ciprusi jegybank még péntekre virradóan olyan törvényt jelentett be, amely átstrukturálná a szigetországi bankrendszert, biztosítaná a bankbetéteket 100 ezer euró összegig, és egyben lehetővé tenné az euróövezeti mentőcsomag lehívását és az Európai Központi Bank likviditásnyújtásának fenntartását. Az Európai Központi Bank (ECB) jelezte, hogy megállapodás híján csak március 25-ig biztosítja a ciprusi bankok életben maradásához szükséges likviditást.

Elmarad a csúcstalálkozó Japánnal

A Cipruson kialakult helyzet miatt elmarad a jövő hét elejére tervezett tokiói EU-Japán csúcstalálkozó - tudatta közös közleményében José Manuel Barroso, az Európai Bizottság és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke péntek este.

A ciprusi helyzet megoldására tett erőfeszítések megkövetelik, hogy Brüsszelben maradjunk - fogalmaz közleményében a portugál és a belga politikus, akik mindazonáltal nem mulasztják el megemlíteni és hangsúlyozni, mennyire fontosnak tartják az unió és Japán közötti stratégiai kapcsolatokat, egyúttal hálájukat fejezik ki a japán kormányfőnek a megértéséért.

"Legnagyobb sajnálatunkra kénytelenek voltunk úgy dönteni, hogy a jövő heti EU-Japán csúcstalálkozót elhalasztjuk" - közli szűkszavú közleményében a két politikus, egyben remélik, hogy a csúcstalálkozót a lehető leghamarabb megtarthatják.

Kiszivárgott, egyelőre hivatalos forrásból meg nem erősített hírek szerint vasárnap "magas szintű" találkozó lesz Brüsszelben a ciprusi helyzet megoldása érdekében, ezért marad Barroso és Van Rompuy a belga fővárosban.