Csak februárban kezdenek oltani Japánban, mert nem bíznak senkiben

Japánban és Dél-Koreában csak februárban kezdik beoltani az embereket a koronavírus ellen, mert további teszteket tartanak szükségesnek a vakcinák hatékonyságának kiderítésére. Az alapvetés, hogy a japán nép olyan különleges, hogy máshogy hathatnak az oltások. A szigetországban ez érinti a nyárra tervezett olimpia megrendezését is.
Komócsin Sándor, 2021. január 27. szerda, 11:20
Fotó: Pixabay

A Japán-specifikus vakcinatesztek miatt, amelyek szükségességét a szakértők vitatják, a szigetországban késlekednek az oltások elkezdésével, ami veszélyezteti a tokiói nyári olimpiai játékok megtartását is - írja a Financial Times. A japán egészségügyi hatóság csak azt követően engedélyezi bármelyik koronavírus-vakcina alkalmazását az országban, miután helyi tesztekkel meggyőződnek arról, hogy a japánokban is ugyanolyan antitesttermelést idéznek elő, mint a világ más részein lakó emberekben, továbbá hogy ugyanolyan biztonságosak, mint máshol.

A pluszvizsgálatok miatt Japánban nem kezdik el az oltásokat február vége előtt, azaz legalább két hónapot csúsznak a világ más részeihez képest, ráadásul az időveszteség miatt a kampány kezdetekor már csupán öt hónap lesz hátra a tokiói nyári olimpia kezdetéig. A rendezvény szervezői szerint azzal a feltételezéssel dolgoznak, hogy a sportolók, akik részt vesznek majd a játékokon, nem lesznek beoltva a koronavírus ellen. Magyarán, ha csak egy részük megkapja az oltást, akkor már jobb lesz a helyzet, mint amire készülnek.

Jobb az óvatosság

Ishii Ken, a Tokiói Egyetem vakcinákkal foglalkozó professzora azzal indokolja az óvatosságot, hogy a késlekedés árán megelőzhetik, hogy elutasító hangulat alakuljon ki a lakosságban az oltás ellen. Ugyanakkor elismeri, hogy a teszteket tudományosan nehéz indokolni, miután egy kétszáz emberen elvégzett kísérletsorozat eredménye aligha tekinthető megbízhatónak, miután nem derülhet ki, hogy a japán emberek másként reagálnak-e a vakcinákra, mint a világ többi részének lakói.

A szigetország hatóságai szerint szabványos eljárásról van szó: a külföldön kifejlesztett oltásoknak bizonyítaniuk kell, hogy ugyanolyan hatásosak a helyieken, mint bárki máson. Ehhez leegyszerűsített eljárást alkalmaznak, nem végeznek teszteket placebo beadásával kontrollcsoportokon. Dél-Koreában hasonló eljárást folytatnak, ennek megfelelően a koronaoltásokat ott is csak februárban kezdik el. Ezt az ott élők "faji és etnikai különbségével" indokolta a brit üzleti lapnak Kim Hee-sung, a szöuli kormány illetékes tisztviselője.

Van rá okuk

Az óvatosságra jó okuk van a japán hatóságoknak, ugyanis a papillomavírus elleni oltással, amely a méhnyakrák megelőzését szolgálja, súlyos gondjaik akadtak. Miután a fiatal nők egy része, akik megkapták a vakcinát, neurológiai panaszokkal fordult orvoshoz, leállították az oltási kampányt. Ennek eredményeként a szigetországban kevesebb mint egy százalékos a beoltottság, miközben néhány európai országban majdnem mindenki megkapta ezt a vakcinát.

A közvélemény-kutatások szerint a japán lakosság nagyjából 65 százaléka akarja beadatni magának a koronavírus-oltást. Ishii professzor szerint a feladat a maradék 35 százalék meggyőzése arról, hogy csatlakozzon a többséghez. A gond az, hogy ehhez az emberek mentalitásán kellene változtatniuk, amihez a kormányzati kampányok nem elegendőek.

Ha beindul az oltás, akkor kiindulhatunk az influenza elleni vakcinák beadásának sebességéből. Ez ellen a betegség ellen két hónap alatt 50 millió embert szoktak beoltani a 125 millió lakosú országban, aminél a kormány valamivel lassúbb tempóra számít a koronavakcinák esetén. Érdekesség, hogy az időseket egy oltási vouchert fognak kapni, amelynek birtokában nekik kell majd jelentkezniük, időpontot kérniük valamelyik oltási központban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

dakujeme, 2021.01.27 21:55

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2021.01.27 20:09

@I.N.R.I.:
Az egyik nagy különbség közöttünk, hogy én elismerem ha tévedek, ha elrontottam valamit, vagy csak simán mellényúltam. Nem vagyok elfogult.
Az EU-t is szoktam kritizálni, visszakereshető a kommentjeimben, vagy előkeresheted a saját archívumodból is.
Az EU az oltást és a járványkezelést elqrta, de ezt az adott cikknél kommenteltem is.
Én EU párti vagyok, szeretnék egy rendes, erős, emberi EU-t.
Vannak példák előtte a szovjet és az USA, abból levonható a negatív példa, azt hanyagolni kell.
A két világháborút európai államok csinálták. A lokális háborúk zöme, emberi pusztítása kontinensen belül itt a legrosszabb.
Ezt lassan, nagy hozzáértéssel, empátiával, korrektséggel lehet leginkább elérni. Direkt nem a végrehajtanit írtam, mert az erőszakra utalna.
Ahogy te nem tudod, nem akarod értelmezni a leírtakat, ugyanúgy nem akarja venni Európa népessége az egységet.
Ma nem akarom leírni azt a szót, ami leginkább jellemzi az eus népeket.
Ember embernek farkas.
Az európai emberre hatványozottan igaz.
Minden nép egy időzített bomba. (erre most sok ügynökség rákattant) :-))
Ezt egy nagy közös élettel lehet megoldani, ahol mindenki megtarthatja az identitását, kultúráját, hagyományait, senkitől nem kell ezeket elvenni, de ne öljük egymást miatta.
Legközelebbi példa itt van a kommentekben. Egyesek például te is, előjognak tekintik, hogy megállapítsák, ki a magyar.
Egyesek megállapítják magukról, hogy ő legnagyobb magyar, és csak ő az igaz magyar. Még akkor is, ha a neve alapján a gyökerei a közelben sincsenek.
Az is elfogadhatatlan, ha más népet utálunk, de ha már a sajátunkat is, akkor mi lesz veled Európa?
A feladat megoldása sokkal nehezebb mint bárhol máshol.
Az amerikaiak többsége szereti Amerikát, itt a többség hallani sem akar arról, hogy EU. Nemhogy Európát utálja, a saját honfitársait.
Bizony, ebből így nem lesz EU, lesz viszont háború.
Mindig visszatérek a PISA tesztekre. Eredményeink azt mutatják, hogy egyszerű dolgokat nem értünk, nemhogy olyan volumenűt mint az EU.
Itt vagy például te. Valószínűleg a leszármazottaid is ilyen eredményt produkálnak, produkálnának, tehát nem sok esélyt látok egy igazi, élhető EU-ra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

I.N.R.I., 2021.01.27 19:32

@europeer: Beégett az uniód!
Nem kicsit.
Fáj?...fájjon is!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

totyika, 2021.01.27 19:08

@europeer: Mindkét ország utálja Kínát, de a hatalmukat fenntartó Egyesült Államokat viszont nem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2021.01.27 16:13

@I.N.R.I.: Figyeld agyhalott, idézlek:
"te, agyhalott nálunk sincs oltás!!!!!!" "s ilyen ütemben zajlik őszre elkezdhetik előről oltani az eü.-seket!!!!"
--------
Na, te nemzeti barom, érted, hogy mit írtál? :-)))
Nincs oltás, de elkezdhetik elölről az oltást.
Na menj a picsába, de nagyonhülye! :DD
Látod, ez is az oltástagadás egyik válfaja. Letagadod, hogy nálunk oltanak, tehát rémhírterjesztő vagy.
Álhírgyártó agyatlan.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html