Az 1952. október 7-én született, 68. életévében lévő Vlagyimir Putyin a jelek szerint, ha akar, élete végéig orosz elnök lehet: a  VTsIOM közvélemény-kutató legutolsó felmérése szerint az oroszok 76 százaléka támogatja az alkotmánymódosítást, amelyről június 25-én indult népszavazás. Ez most a járvány miatt egy hétig is eltarthat -derül ki a Reuters cikkéből.

Putyin elnök január 15-én kezdeményezte az alaptörvény módosítását. Még aznap felállíttatott egy 75 fős, jogi szakértőkből, politikusokból és ismert közéleti személyiségekből álló alkotmányozó munkacsoportot, január 20-án pedig beterjesztette az alkotmánymódosító törvénytervezetet az alsóháznak, amely azt első olvasatban 23-án meg is szavazta. Második olvasatban a tervek szerint február 11-én szavaznak majd a változtatásokról.

A Putyin által előterjesztett, az alaptörvény 22 cikkét érintő csomag az orosz alkotmány nemzetközivel szembeni prioritásának meghirdetése mellett konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket, valamint a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyát megváltoztató kezdeményezéseket is tartalmaz.

A módosított alaptörvény egyebek között szavatolná a nyugdíjak rendszeres indexálását, valamint azt, hogy a minimálbér ne lehessen alacsonyabb a létminimumnál. Az elképzelés szerint az alsóháznak a kormánytagok, a felsőháznak pedig a rendvédelmi szervek és bíróságok vezetőinek kinevezésében, illetve leváltásában lesz döntő szerepe.

A legnagyobb trükk viszont az, hogy az alkotmánymódosítás-csomagnak megfelelően az elnöki tisztséget egy személy legfeljebb két ciklus erejéig töltheti majd be. Viszont ha elfogadják az új alkotmányt, akkor egy új törvény értelmében nem számítanak az alkotmánymódosítási előtti évek és ciklusok. Vagyis Putyin hiába tölti a harmadik ciklusát - igaz egy négyéves szakasz kihagyásával -, nulláról indulhat. A gyakorlatban pedig ez azt jelenti, hogy akár 2036-ig is hatalmon maradhat, amikor már 84 éves lesz.

A most elkezdődött választást nemzetközi megfigyelők, valamint a helyi ellenzék is egy csalásnak és szemfényvesztésnek tartja,