Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Japán második legnagyobb autógyártójának üzemi profitja 19 százalékkal csökkent július és szeptember között az egy évvel korábbihoz képest, miközben a nettó nyereség közel két százalékkal, 107,8 milliárd jenre (1,99 milliárd dollár) kúszott fel. Az utóbbi jobb lett a japán Quick pénzügyi adatszolgáltatónak nyilatkozó elemzők bőven 93 milliárd jen alatti várakozásánál.

Az árbevétel 16 százalékkal, 2,523 ezer milliárd jenre emelkedett a cég második üzleti negyedévében. A menedzsment ugyanakkor kénytelen volt mérsékelni a 2014 márciusában végződő üzleti év nettó profitjára adott előrejelzését: a korábbi 420 milliárd jen helyett immáron csupán 355 milliárdot várnak.

A Nissan volt a japán autógyártók közül az első, amely helyreállította termelését a 2011. márciusi japán földrengés és cunami, illetve a hat hónappal későbbi thaiföldi árvizek okozta károk után. A cég az elmúlt évtizedben elsősorban külföldön bővítette gyártását, hogy a kiküszöbölje az erős jen káros hatását.

Évi hétmillió autó gyártása a cél

Ennek tavaly kárát látta. Mivel a japán autógyártók közül a Nissan adja el a legtöbb autót Kínában, versenytársainál jobban megszenvedte a kínai vásárlók bojkottját, ami a Kína és Japán között kirobbant szigetvitát követte. A két ország néhány olajban és gázban gazdag sziget birtoklásán veszett össze.

Gondot okoztak az utóbbi időben a Nissannak a visszahívások. Szeptemberben például egymillió autót kellett a szervizekbe rendelni egy elektromos érzékelő hibája miatt.

A Nissan átszervezi menedzsmentjét - a korábbi második ember háttérbe vonul - és szervezeti felépítését is. Ezzel indulnak neki az utolsó rohamnak, amellyel jelentősen növelni akarják a cég súlyát a világ autógyártásában. A cégvezetés 2017-re nyolcszázalékos piaci részesedés elérését tűzte ki célul, ami évi hétmillió körüli autó előállítását jelentené.