Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az olaj ára a hét első napján kissé csökkent a hét vége előtt elért egyhetes csúcsához képest, miután Ven Csia-pao kínai államfő arról beszélt, hogy országának gazdasága nem tudja felvenni a megfelelő növekedési fordulatszámot. Emiatt a kereskedők a kereslet mérséklődésére számítanak. Kínálati oldalról az gyakorolt nyomást az árakra, hogy Abu Dzabi megnyitotta a Hormuzi-szorost elkerülő olajvezetékét, amely csökkentheti a tengeri átjárón átszállított olaj mennyiségét, s ezzel enyhíti azt a kockázatot, amit a szoros esetleges iráni lezárása okoz.

Az észak-amerikai könnyűolaj jegyzése 52 centtel, 86,58 dollár/hordóra mérséklődött az elektronikus kereskedésben, a londoni Brentért augusztusi szállításra a múlt hét végivel megegyező összeget, hordónként 102,40 dollárt kellett adni, az aktívabb szeptemberi lejárat ára azonban tíz centtel 101,32 dollárra csökkent. Az utóbbi olajfajta felára az előbbié felett 15,63 dollárra nőtt a pénteki 15,30-ról

Fityisz Iránnak

Ünnepélyes keretek között adták át tegnap az Abu Dzabit a szomszédos Fujairah sejkséggel összekötő 423 kilométer hosszú vezetéket, amelyen az emirátusok államai hosszabb távon napi olajtermelésük nagyját elszállíthatják a tankhajókhoz a veszélyeztetett vízi út elkerülésével. A csőkígyót 4,2 milliárd dolláros beruházással építette meg az International Petroleum Investment Fund Co. (IPIC), Abu Dzabi állami befektetési társasága.

Az első szállítmány félmillió hordó olaj volt, amely egy Pakisztáni finomítóba kerül, ám a tervek szerint a vezetéken rövid időn belül napi 1,5 millió hordó olaj áramlik majd át. Ezt később egyes hírek szerint napi, 1,8 millióra, más információk szerint 2,4 millió hordóra emelik. Utóbbi azért érdekes, mert az emirátusok júniusban napi 2,61 millió hordó olajat hoztak a felszínre, így részükről a létesítmény átadásával elhárítják a szoros iráni lezárásból fakadó kockázatot.

Sok vagy nem sok

Az iráni kormány természetesen csökkenteni igyekszik a vezeték átadásának jelentőségét, mondván, azon át a térség olajának elenyésző hányadát tudják elszállítani. Az amerikai Energy Information Administration adatai szerint 2011-ban napi átlagban 14 tankhajó 17 millió hordó olajat vitt át a Hormuzi-szoroson, ami a világ tengeri olajszállításainak 35, teljes napi olajexportjának 20 százaléka.

Ennek jelentős része azonban iráni olaj volt, ami mostanra az ország elleni olajembargó miatt amúgy is kiesett. További kockázat a perzsa országnak, hogy a szoroson átvitt olaj 85 százaléka ázsiai országokba jutott, márpedig az olajembargót, amely ellen fellépve lezárnák a vízi utat, az USA és Európa léptette életbe Irán ellen. Számos keleti vevő ennek ellenére vásárol iráni olajat.