Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csehországban 30 évvel a szocialista rendszer összeomlása után számba vették mely ismert korábbi termékmárkáik élték túl a nyugati áruk és márkanevek támasztotta versenyt - derült ki a Radio Praha beszámolójából. Az egyik legnagyobb meglepetés, hogy a különböző kólák versenytársának szánt Kofola, amelyet a Gelena Opava gyártott, nem egyszerűen megmaradt 1989 után is, hanem ráadásul értékesítése évente hétmilliárd korona (86,5 milliárd forint) nyereséget termel.

A Magyarországon is ismert Jar mosogatószert szintén a szocialista rendszerben találták fel. Nevét a gyártó cég igazgatói Janecek és Ranny után kapta. Azokban az években ez volt az egyetlen mosogatáshoz használatos szer, amit Csehországban kapni lehetett. A terméket 1991 óta a Procter & Gamble állítja elő, de a gyártás továbbra is az ikonikus Rakovník városában folyik.

A sportcipőket gyártó Botast 1949-ben alapították akkor még Botana néven. Termékei népszerűek voltak a szocialista országokban - kevesen tudták, hogy a cég már akkor is gyártott cipőket az Adidasnak és a Solomonnak, amelyek saját márkanevük alatt értékesítették ezeket a termékeket. A Botas túlélte a rendszerváltást, s ma főként jéghokizáshoz, korcsolyázáshoz, síeléshez és más sportokhoz szükséges speciális cipőket gyárt.

További sikeres túlélési sztori a Remoska minisütőké. Az ez alatt a márkanév alatt forgalomba hozott termékek először 1953-1955-ben jelentek meg a boltokban. A Remoskákat gyártó cég 1994-ben Csehországon belül elköltözött, s már nem csupán Nagy-Britanniában és Lengyelországban szeretik ezeket, hanem 2002 óta elérhetőek az USA-ban, Kanadában és Ausztráliában is.

Magyarországon viszont a rendszerváltás után számos márka tűnt el, ezek közül pedig csak néhányat - például a Tisza cipőt - sikerült utólag feltámasztani. A Szarvasi pedig a legutóbbi időkben került bajba, bár most úgy tűnik, megmenekülhet.