Javul a járványhelyzet Csehországban

Csehországban tovább csökkent a napi új igazolt koronavírus-fertőzöttek száma. Az egészségügyi minisztérium honlapján közölt adatokból kitűnik, hogy csütörtökön a laboratóriumi vizsgálatok 7874 új esetet mutattak ki, ami ezerrel kevesebb az egy nappal korábbinál és mintegy 5400-al kevesebb mint egy hete volt - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2020. november 13. péntek, 13:25
Fotó: Getty Images

A péntek reggeli közlés szerint az aktív fertőzöttek száma kilencezerrel 140 201-re csökkent, többségüknél a betegség könnyebb lefolyású.

Néhány százzal visszaesett a kórházban kezelt betegek száma is - 7564-re, közülük 1120 állapotát tartják súlyosnak az orvosok. A csütörtökön esti kimutatás szerint újabb 47 beteg hunyt el a koronavírussal összefüggésbe hozhatóan, a Covid-19-járvány eddigi halálos áldozatainak száma ezzel 5755-re emelkedett. Az elhalálozások napi száma azonban az utólagos pontosítás után még rendszerint megemelkedik.

Az újonnan igazolt koronavírus-fertőződések számának mérséklődése már néhány napja tart Csehországban. Ladislav Dusek, az Egészségügyi Információk és Statisztikák Intézetének igazgatója szerint ez a két-három hete elfogadott szigorú védőintézkedéseknek köszönhető. A járvány terjedésének mutatója a héten 0,8-ra mérséklődött.

Andrej Babis kormányfő október közepén azt mondta, hogyha a reprodukciós szám az akkori 1,5-ről 0,8-ra csökken, a hatóságok mérlegelni fogják az óvintézkedések fokozatos lazítását. "Bár a tendencia pozitív, egyelőre szükség van az óvintézkedések fenntartására" - vélekedett Ladislav Dusek.

Jan Blatny egészségügyi miniszter közölte, hogy az óvintézkedések fellazítása fokozatos és lassú lesz. Egyelőre csak arról született döntés, hogy az általános iskolák első és második osztályos tanulói jövő szerdán szigorú higiéniai óvintézkedések mellett visszatérhetnek az iskolapadokba.

Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a kormány kérni fogja a parlamentet a november 20-án lejáró szükségállapot 30 napos meghosszabbításának engedélyezésére.

A péntek reggeli adatok szerint Magyarországon 5097 újabb embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 131 887 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 99 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2883 főre emelkedett, 29 802-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 99 202 fő.

HOZZÁSZÓLÁSOK