Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A járvány áldozatainak száma az utóbbi napokban már csak lassan növekszik. Csütörtökön reggelig 263-an haltak meg, többségük más betegségben is szenvedő idősebb ember volt.

Kórházban 275 személyt kezeltek, akik közül mintegy ötvennél a betegség lefolyása súlyosnak minősíthető.

Az eddig elvégzett laboratóriumi tesztek száma megközelítette a 290 ezret.

Csehországban március elsején diagnosztizálták az első fertőzést. A hatóságok szerint a járvány az utóbbi időben egyre gyengül, és terjedését sikerül ellenőrzés alatt tartani.

A március közepétől érvényes közéletet és a gazdasági tevékenységet korlátozó intézkedéseket fokozatosan feloldják. Robert Plaga oktatásügyi miniszter bejelentette: június elején megtartják az érettségiket, majd egy hétre rá a középiskolai felvételiket is. Ezt követően kerülnek sorra a felsőoktatási felvételik. A konkrét dátumot azonban minden egyetem vagy főiskola a saját hatáskörében határozza meg.

Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke megerősítette, hogy az arcmaszkok viselése a köztereken a korlátozások lebontása ellenére továbbra is érvényben marad. Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint a csehek legalább június végéig biztosan kötelezően viselni fogják az arcmaszkokat.

Vojtech csütörtöki prágai sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy május 25-től újra engedélyezik a kórházak és idősotthonok látogatását, amely a járványra való tekintettel március közepétől tiltva volt.