Csendben kihúzza a nyugdíjasok zsebéből a pénzt a magyar kormány

Miközben az országok fenntartható fejlődéséhez, például az oktatás minőségének javításához vagy a szegénység csökkentéséhez szükség lenne az állam bevételeinek a növelésére, a multinacionális vállalatokra kiszabott adók egyre csökkennek – áll egy nemzetközi civil ernyőszervezet, az Eurodad segítségével készítettek felmérésben. A bevételkiesést a fogyasztási adók emelésével pótolják.
K. Kiss Gergely, 2017. december 12. kedd, 11:13

A 24.hu összegzése szerint Magyarország annyira élen jár a rossz példával, hogy a riport összefoglalójában külön megemlítik, hogy a kormány néhány hónap alatt a felére csökkentette a társasági adót - nagyot kedvezve ezzel a multiknak -, és ezzel az Európai Unió tagállamai közül a legalacsonyabb tao-rátával rendelkezik. A trend az egész EU-ra vonatkozóan hasonló, mindössze két olyan ország volt, amely növelte volna ezt a típusú adót: Szlovénia és Görögország.

A jelentés kiemeli: a vállalatoknak egyre kevesebbet kell fizetniük, a fogyasztóknak viszont egyre többet, mert valakinek pótolnia kell az alacsony társasági adó miatt kieső költségvetési bevételt. A fogyasztási adók emelése pedig a legszegényebbeket, (valamint az alapvető fogyasztási cikkekre nyugdíjuk nagy részét elköltő időseket) érinti a legjobban.

A jelentés készítői szerint a társasági adózás helyzete Magyarországon nagyon aggasztó. Ráadásul nem csak az alacsony adókulcs miatt veszik el az adóalap jelentős része, hanem azért is, mert a kormány előszeretettel köt stratégiai partnerséget a Magyarországon működő multikkal, mint az Audi vagy Coca-Cola. A GE pedig, elsősorban a kormány által biztosított növekedési adóhitelnek köszönhetően, akár 1,3 százalékra is le tudja csökkenteni magyar leányvállalatának társasági adókulcsát.

A jelentést bemutatóján Pogátsa Zoltán közgazdász elmondta, hogy a gyengébb gazdasági teljesítményű országok felzárkózásához arra lenne szükség, hogy az állam befektessen a humántőkébe, például fejlessze az oktatást, a szakképzést, az egészségügyet, a szociális ágazatot. Magyarországon ezt a kérdést azonban nem beruházásként kezelik, hanem a hátsó sorban: "ha majd jut rá pénz". Mindezt úgy, hogy a multik által befizetendő adóalap csökken, ami miatt Pogátsa megfogalmazásában:

A műtétre váró kisnyugdíjason verjük el a port, mert a kieső bevételek miatt kevesebb pénz jut az egészségügyre.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laci_52, 2017.12.13 11:48

Aki nem teljesen vak, az világosan láthatja, hogy a kormány(sajnos!) a munkaadók pártján áll a munkavállalókkal szemben...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2017.12.13 11:42

Még szerencse , a ballibek úgy telerakták a nyugdíjasok zsebeit, hogy még most is abból élnek !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

realfinder, 2017.12.13 05:14

@Borisz1106:

,,Orbán ha a költségvetés helyzete úgy kívánja azonnal a multikat sarcolja legelőször!"

Multiknak írta Orbán a Széll Kálmán-tervet, a munkatörvénykönyvét, És nem utolsó sorban Sorosnak (!). Hogy legyen képed arról, egy link neked.

https://internetfigyelo.wordpress.com/2016/07/12/nyilt-level-polt-peternek/

Ilyen ember sarcolná meg a multikat? Tőlük függ.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zuljin, 2017.12.12 17:00

Úgy látszik néhány fizetett fideszesnek még nem esett le a tantusz a tőke és a munka viszonyáról. Korábban egységnyi növekedéshez 65-35 arányban járult hozzá a munka és a tőke az előbbi javára. Aztán annyira megjött g..i vágyálma a munkaalapú társadalomról, hogy ez az arány megfordult. A tőke jelenleg 9%-kal adózik (A korábbi 18% is csak kb 500 multit érintett), a munka meg ugye minimum 18,5, magasabb jövedelmnél kicsit nagyobb arányban. A g. nagyon jó kiszolgálója a tőkének, miért hiszi még bárki is, hogy az ország javát akarja, és nem csak a saját pénzével törődik?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2017.12.12 16:42

@realfinder: "Orbán ugrani fog bármelyik multinak, ha kérik. Ez a logikus, és ez a hagyománya Orbán politikájának is."

Amikor ezt meg tudja tenni akkor ugrik, egyébként pont nem. 2010-2011-ben a bankadó, a hitelintézeti különadó, az ágazati különadók pont a multikra voltak kitalálva.
Orbán ha a költségvetés helyzete úgy kívánja azonnal a multikat sarcolja legelőször! Tény, hogy támogatja is a multik - főleg az ipari gyártókapacitások - betelepülését stabil költségvetésnél, de krízis helyzetben őket is terheli meg legelőször.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html