Botrányba fulladt a háztartási gépek roncsprogramja Romániában

Romániában brutális következményei lettek annak, hogy nem nem indult el a háztartási gépek idei csereprogramja, amelyben régi roncsokat lehet újakra cserélni állami támogatással.
Barabás Júlia, 2020. december 18. péntek, 11:31
Fotó: Getty Images

Mircea Fechet román környezetvédelmi miniszter azt kérte a kormányfőtől, hogy menessze Dan-Catalin Vatamanut, a környezetvédelmi alap (AFM) elnökét, miután az AFM a háztartási gépek roncsprogramjának 12 órára beütemezett elindítása előtt néhány perccel bejelentette, hogy a projekt elindítását meghatározatlan időre elhalasztják - írta a Maszol.

Fechet szerint "elfogadhatatlan, hogy a román állampolgárok által annyira várt program, amelynek előkészítésén oly sok ideig dolgoztak, ne működjék, bár minden előfeltétel megvolt hozzá". Az AFM közleményben tájékoztatott arról, hogy az online alkalmazás kiberbiztonságához köthető problémák miatt elhalasztja a háztartási gépek roncsprogramjának elindítását.

A nagy érdeklődésre való tekintettel az idei programra 40 millió lejt (közel hárommilliárd forint) különítettek el, ez nagyjából duplája a két évvel ezelőtti összegnek. Számítások szerint legalább százezer személy cserélheti le háztartási gépeit utolsó generációs berendezésekre - nyilatkozta korábban Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter. Tavaly ugyancsak 40 millió lejből működött a program. A rendelkezésre álló adatok szerint 89 193 utalvánnyal összesen több mint 60 ezer régi háztartási gépet vontak ki forgalomból.

HOZZÁSZÓLÁSOK