Lech Walesa, a legendás Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője, Nobel-békedíjas volt lengyel államfő a PolsatNewsnak adott interjújában elismerte, hogy teljesen kiürült a zsebe, még karácsonyi ajándékot sem tudott venni senkinek, pénzügyileg gyakorlatilag csődbe ment - szemlézte az interjút az onet.pl.

AŐszintén bevallotta, hogy hatalmas pénzügyi gondokkal küzd.

Annak idején jól keresett, de mindent szétosztott. Nem titkolta azt sem, hogy a járvány alatt félti egészségét, minden tőle telhetőt megtesz, amit lehet, hogy elkerülje a betegséget, hordja a maszkot, és nem megy sehova, csak ahová muszáj: - Már összepakoltam, az én életkoromban már a másik oldalról várom a híreket - mondta keserűen.

A közösségi médiában sok poszt foglalkozik azzal, hogy a volt elnök sikerrel birkózott meg a túlsúlyával. Most azt is elmondta, hogy megpróbálja tartani az elért kilókat, ezért például sokat biciklizik. Hozzátette még, hogy amint erre lehetősége lesz, be akarja oltatni magát a fertőzés ellen. Unokáinak már elege van az ő politikai tevékenységéből, "inkább csendben ülök az asztalnál, alig vesznek észre, vitatkoznak, de az én régi dolgaimról nem beszélnek".

A cikk szerint Walesa 30 éve lett a lengyelek elnöke. Szomorú, hogy erről a jelenlegi cseh elnök, Milos Zeman megemlékezik, de Andrzej Duda lengyel államfő nem.