Húszszázalékos csokiadót javasolnak - itt a rémisztő ajánlás

Amit a világon egyszer kitalálnak, az jó eséllyel eljut Magyarországra is, ezért a csoki hazai szerelmeseit is aggaszthatja az a javaslat, amely szerint az édességekre kivetett brutálisan magas adóval lehetne visszaszorítani az elhízást.
Komócsin Sándor, Barabás Júlia, 2019. szeptember 8. vasárnap, 18:49
Fotó: Shutterstock

Jaj, csak meg ne hallják a magyar kormány tanácsadói brit tudósoknak azt a megállapítását, miszerint az édességekre kivetett 20 százalékos adó sokkal hatékonyabban segítené az elhízás elleni harcot, mint az édes üdítők adóztatása. A magyarországi népegészségügyi termékadó ugyanis az üdítőkben és a chipsekben találta meg hízásért felelős, adóval üldözhető közellenséget, nem a csokiban - egyelőre.

Az áfa nagyságrendjébe tartozó pluszadót a kekszekre, a csokoládékra és a süteményekre is ki kellene vetni ahhoz, hogy hatásosan visszaszoríthassák az Egyesült Királyságban is népbetegségként pusztító túlsúlyosságot - idézte Pauline Scheelbeeket, a London School of Hygiene and Tropical Medicine kutatóközpont tudósát a Guardian.

A kutató vezetésével készült az a tanulmány, amely szerint a brutális csokiadó bevezetésével a jelenlegi 28 százalékról 25 százalékra lehetne leszorítani a brit népességen belül a túlsúlyosak arányát. Ez a néhány százalékpontos csökkenés a társadalom szintjén jelentős változás - állítja lelkesen Scheelbeek. Egyelőre nem sok esélye van a javaslatuk elfogadásának, ugyanis Boris Johnson miniszterelnök ellenzi a "titkos bűnözés" (a nassolás) adóztatását, így még a cukros üdítőkre jelenleg érvényben lévő közterhet is felülvizsgálná.

Számok, számok, számok

Vannak olyan országok, amelyekben az emberek főként italokból viszik be a szervezetükbe a cukrot, ám az Egyesült Királyságban az édességeket és a sütiket fogyasztják igazán nagy étvággyal. A kutatás azt találta, hogy a kekszek, a csokik, a sütik és minden egyéb édesség 20 százalékos drágulása (az adó miatt) átlagosan évente 8900 kalóriával csökkentené az emberek energiabevitelét, aminek köszönhetően 1,3 kilogrammot fogynának. Ezzel szemben ha a cukros üdítők adóját, s ezzel árát növelnék ennyivel, azzal csak kicsit több mint 20 dekagramm súlycsökkenést érhetnének el.

A hatás elsősorban a legalacsonyabb keresetű rétegeknél jelentkezne, ami szociálisan kifogásolható, ám ezzel szemben áll az a tény, hogy az elhízás is az ő köreikben a legsúlyosabb. Ezzel összefüggésben őket érintik leginkább a túlsúllyal összefüggő betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség, a szívroham és az agyvérzés - érvel Scheelbeek. A lopakodó betegségek is nagy anyagi terhet rónak a szegényekre, így valójában nem kerülnének rosszabb helyzetbe, mint amiben vannak.

Gondoljuk át!

Nyitottabban kell viszonyulnunk ahhoz, mivel tudjuk a legtöbbet tenni az elhízás ellen, nem lehet lesöpörni egy javaslatot az asztalról pusztán azért, mert egyfajta emberi jognak tekintjük a nassolást - érvel Susan Jebb, az Oxfordi Egyetem étkezési és népegészségügyi kutatója, a jelentés egyik szerzője, aki korábban kormánytanácsadóként is dolgozott. Látnunk kell, hogy míg az üdítők gyártásánál viszonylag könnyen helyettesíthető a cukor például édesítőszerekkel, az édességeknél a cukor a termékek megfelelő állagának kialakításához is hozzájárul, ezért elhagyhatatlan.

Így ezek esetén egyetlen lehetőségük van az embereknek a cukor jelentette veszély elkerülésére, az, hogy kevesebbet esznek. A korábbi erőfeszítések, amelyek erre próbálták ösztönözni a fogyasztókat, például a csokitáblák vékonyabbá tétele, nem segített, mert többet vásárolnak belőlük az emberek. Itt az ideje az új megközelítésnek - állítja Jebb.

Már bevált

Érdekesnek tartja a csokiadó ötletét Fiona Sing, a World Cancer Research Fund szakértője. Szerinte jó kiindulópont lehet ahhoz, hogy új módszereket fejlesszenek ki az étkezési szokásokkal összefüggő egészségpolitika területén. Vannak olyan országok, például Mexikó, ahol a cukros üdítők adóztatása nyomán jelentősen csökkent ezek fogyasztása, tehát hatásosan befolyásolták az emberek szokásait élelmiszer-különadók segítéségével. Ezért örömteliek a nagy zsír-, só- és cukortartalmú élelmiszerek adóztatásával kapcsolatos kutatások.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

efi99, 2019.09.10 20:51

@csaba7272:
Semmit. Mivel úgysem fogynak le 18 éves korukra, majd tejelnek szépen később.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

efi99, 2019.09.10 20:50

@midnightcoder:
Mivel, a fogyasztó csodatablettával?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Elhetetlen, 2019.09.09 21:40

Erről a cikkről eszembe jutott a 95% kakaó tartalmú csokim, amit csak hetente, két hetente szoktam enni, most átmentem a szobán érte . és nyomom befelé. (nem szeretem az édeset). Már most is drága, kell még a húsz százalék. Ja.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

midnightcoder, 2019.09.09 19:10

A gyógyszergyáraknak kellene tehetetetlenségi adót fizetni egész Európában, sőt az egész világon, amiért az elmúlt 50 évben alig haladtak valamit.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csaba7272, 2019.09.09 19:05

@efi99:
Ezzel egyet tudnék érteni, a 30 feletti BMI-vel. Csak már az a baj, h rengeteg a 18 év alatti, még diák, akinek efeletti van. és nem fizet adót. velük mit tennél?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html