Csökkenhet a gáz ára - Lengyelországban

A lengyel kormány elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy az egy évvel ezelőtt elért engedmény után ismét lealkudja az orosz gáz árát. A kardcsörtetéshez már hozzáláttak.
Napi.hu, 2013. október 8. kedd, 17:46
Fotó: Napi.hu

Úgy tűnik, a lengyel vezetés elérkezettnek látja az időt egy újabb gázárcsökkentéshez: egymást követik azok a nyilatkozatok, amelyek arra utalnak, hogy kemény alkura készülnek a Gazprommal. Az állami ellenőrzés alatt álló PNiG gázszolgáltató a hét végén jelentette be, hogy tárgyalásokat kezd a Jamal-Európa gázvezetékről, amelynek új szakasza épülhet Lengyelországban azzal a céllal, hogy kiiktassák a képből Ukrajnát. Ezt az egyeztetést össze akarják kötni a Lengyelországnak szánt gáz szállításának feltételeiről folyó egyeztetéssel - idézte a cég közleményét a Dow Jones.

Ezt követően Janusz Piechocinski miniszterelnök-helyettes azt mondta a PAP hírügynökségnek, hogy a több lábon állást, amely az elmúlt években kialakult vagy kialakulóban van az ország gázellátásában, ki akarják használni az orosz gáz áráról folytatott tárgyalásokon. Lengyelország számos vezetéket épített, amelyekkel összekötötte saját csőhálózatát a szomszédos országokéval. Emellett készül a balti tengeri lng-terminál, amelyen át tengeri úton érkező folyékony gázt importálhatnak és megkezdődtek a palagáz kiaknázását előkészítő munkálatok.

Totális biztonság

Lengyelország gázellátása teljesen biztonságos lesz 2018-ra - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes. Persze ha az orosz gáz lesz a legolcsóbb az elérhető források közül, akkor továbbra is vásárolni fogunk belőle - szúrt oda a Gazpromnak, amely jelenleg a lengyel gázellátás 70 százalékáról gondoskodik. Nem kis ünnepség követte tavaly novemberben, amikor Varsó tíz százalékkal lealkudta az Oroszországból importált gáz árát.

A Gazprom érzékelve az erősödő közel-keleti és norvég gázexportot, illetve a lomha gazdasági növekedés miatt gyenge keresletet jelentős engedményeket tett nyugat-európai ügyfeleinek. A volt szovjet blokk országaival - amelyeknek még mindig majd hogy nem monopolszállítója - már nem bánik ilyen kesztyűs kézzel. A lengyel alkupozíciót erősíti viszont, hogy az Európai Bizottság az utóbbi időben keményebben lép fel a Gazprommal szemben, amelyet azzal vádol, hogy erőfölényével visszaélve magasan tartja a gáz árát.

Merre vezessen?

A lengyelek elvileg kihasználhatják, hogy a PGNiG a Gazprom mellett társtulajdonosa a szibériai Jamalt Németországgal összekötő gázvezetéknek. A csőkígyó Belaruszban kettéágazik. Egyik ága Lengyelországon keresztül Németországa vezet, másik ága dél felé fordulva érinti Ukrajnát, majd nyugatnak indul, hogy Szlovákián áthaladva az ausztriai Baumgartenben kössön ki.

A Gazprom áprilisban politika vihart okozott Varsóban azzal, hogy felvetette: ki kéne építeni a Jamal II. vezetékszakaszt, amely Lengyelország délkeleti sarkán átvágva kiiktatná a csőkígyó Ukrajnát érintő részét. A PGNiG és orosz partnere ugyan eddig csak egy előzetes megállapodást kötött a projekt megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséről, ám az ügybe máris belebukott a lengyel pénzügyminiszter, és kisvártatva kirúgták protezsáltját, a PGNiG első emberét is.

Az gond az, hogy Ukrajna kiváló viszonyt ápol Lengyelországgal, ráadásul az EU is rossz szemmel nézi az orosz machinációkat. Moszkva mindenáron igyekszik rábírni Kijevet, hogy az EU-val kötendő társulási megállapodás helyett az orosz-belorusz-kazah vámuniót válassza. Ennek eszköze lehet, hogy lebegtetik Jamal gázvezetékszakasz megkerülésének lehetőségét, ami kellemes tranzitbevételektől fosztaná meg az ukrán költségvetést.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunnland, 2013.10.09 14:08

Lengyel -magyar 2 jó barát ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bogyu, 2013.10.09 11:35

@Blama: "Az Orbáni út magyarul tudóknak ( ha nem akarják seggnyalásukat grammatikailag is láthatóvá tenni ) orbáni út."

DDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2013.10.09 11:17

Abban viszont lenne ráció ha hazánk valami közép és dél-európai gázelosztó telep lenne.
Most hogy a Nabuccó kifulladt,teljes egészében az oroszok által preferált gázvezetékre kéne koncentrálni.Felajánlani gáztároló kapacitásunkat,sőt még közösen építeni is hozzá.Meggyőzni őket,erre hozzák a vezetéket.
Ha ügyesen sakkoznánk akkor a hazai gáz ára a beszerzett gáz ára mínusz más ország számára tárolt,szállított gáz ára lenne.Ez több mint 10% csökkentés,és stabil csökkentés.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.10.08 20:57

@Fricibacsi: Az Orbáni út magyarul tudóknak ( ha nem akarják seggnyalásukat grammatikailag is láthatóvá tenni ) orbáni út.

A lengyeleknél sokszor volt nemzethalál, példásul 1939-45 között. Ha nem lenne Ön olyan orbitális állat, akkor megnézhetné a neten, hoygan festett 1945-ben Varsó - Budapest hozzá képest maga volt a megmaradó KE-i város.

Varsóban alig van régi ház, szinte mindenük elpusztult.

Ma is nemzethalál van, az ország tizede már az országhatáron kivül él.

Olvassa a Gazeta Wyborcza-t ! ( Nem tud lengyelül? )
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.10.08 20:50

@hunnland: Lengyelország egy picikét nagyobb, mint hazánk.

A lengyelek élvezik a németek, a fraciák és az angolok támogatását - mi nem ( vajh miért? )

A lengyel-orosz kapcsolatok, ellentétek sok évszázadosak - küzdelmesek, és nem csak az elmúlt 60 évben.

Van még néhány különbség, bár politikai kultúrában a Kacsorek(ek) maitt ott tartanak és akarnak tartani, ahol mi vagyunk a Kétharmad idején.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html