Éves alapon tizenhét uniós országban csökkentek az árak, a legnagyobb mértékben Cipruson (-1,9 százalék), Romániában (-1,5 százalék) és Spanyolországban (-1,1 százalék). A legnagyobb mértékben Máltán (+1,6 százalék), Belgiumban, Portugáliában és Svédországban (egyaránt +0,9 százalék) növekedtek a fogyasztói árak. Havi összevetésben 18 uniós tagállamban csökkentek, hatban emelkedtek, négyben pedig nem változtak a fogyasztói árak.

Az Eurostat Magyarország esetében éves szinten 0,1 százalékos, az előző hónaphoz képest pedig 0,6 százalékos árcsökkenést jelzett.

Az euróövezetet illetően elemzők is arra számítottak, hogy az előzetes adattal megegyezően 0,1 százalékkal esnek a fogyasztói árak éves összevetésben az augusztusban mért 0,1 százalékos növekedés után. Tavaly szeptemberben 0,3 százalékon állt a ráta.

A legnagyobb mértékben, 8,9 százalékkal az energiaárak csökkentek. Az energiaárakat nem számolva 1,0 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 0,9 százalékkal növekedett szeptemberben az euróövezetben.

Azóta, hogy az Európai Központi Bank (EcB) márciusban elindította - a gazdasági növekedést, az infláció emelését célzó - nagyszabású mennyiségi enyhítési programját, először csökkentek a fogyasztói árak az eurózónában.

A fogyasztói árak csökkenése növeli a nyomást a döntéshozókon, hogy újabb intézkedésekkel próbálják ellensúlyozni a defláció újbóli kockázatát. Az EKB nemrégiben rontotta inflációs előrejelzését, és arra figyelmeztetett, hogy a fogyasztói árak még alacsonyabb ütemben fognak növekedni, ha a kínai gazdasági növekedés lassulásának hatása átterjed az euróövezetre.