A kínai központi bank tavaly november óta most negyedszer csökkentette az alapkamatot: legutóbb május 10-én, azt megelőzően pedig február 28-án egyaránt 25 bázisponttal, tavaly november 24-én pedig 40 bázisponttal.

A kínai központi bank arról is döntött, hogy 0,5 százalékponttal csökkenti a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátáját. Előzőleg február 4-én csökkentette a kötelező tartalékrátát a jegybank, akkor is 0,5 százalékponttal, azt megelőzően pedig 2012 májusában, szintén 0,5 százalékponttal.

Tavaly 7,4 százalékkal bővült a kínai gazdaság, ami 24 éve a legalacsonyabb éves növekedésnek számít. A mérsékeltebb növekedés oka egyebek mellett a lanyha ingatlanpiac, a kivitel akadozó bővülése és a befektetések lassulása. A gazdaságnövekedés lassulása az idei első negyedévben folytatódott, a hazai össztermék (GDP) 7 százalékkal nőtt éves összevetésben. Elemzők szerint nem biztos, hogy teljesül a kormány idei, 7,0 százalékos gazdaságnövekedési célszáma.