Decemberben is megtartotta az egy hónappal korábbi, 4,5 százalékos szintet az infláció Kínában, amivel közel nyolc éves csúcson áll - 2012 januárja óta ugyanis novemberben szökött fel először ilyen magasra a fogyasztói árindex. Az infláció stagnálása mindazonáltal jobb adatnak bizonyult az elemzői várakozásokhoz képest, ők ugyanis 4,7 százalékos gyorsulást jósoltak decemberre - írja az MTI.

A kínai statisztikai hivatal csütörtöki közleménye szerint a legnagyobb mértékű, 17,4 százalékos drágulás az élelmiszereknél volt megfigyelhető decemberben az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszerek árát elsősorban az ország sertésállományát megtizedelő afrikai sertéspestis járvány miatt az egekbe szállt disznóhús ára húzta felfelé - az ugyanis 97 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban decemberben. A statisztikai hivatal számítása szerint a disznóhús árának nagy mértékű emelkedése 2,34 százalékponttal húzta felfelé a teljes fogyasztói árindexet.

Az áremelkedés vidéken markánsabbnak bizonyult: éves összevetésben 5,3 százalékkal kapaszkodtak fel a fogyasztói árak 2019 utolsó hónapjában, szemben a városokban mért 4,2 százalékkal.

Az élelmiszerek és energiaforrások árát nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 1,4 százalékos volt decemberben, vagyis megtartotta a novemberi, mérsékelt szintet.

A múlt év egészét tekintve a fogyasztói árak 2,9 százalékkal emelkedtek 2018-hoz képest.

A termelői árak a vártnál valamivel jobban csökkentek decemberben. Éves bázison 0,5 százalékkal estek vissza az elemzők által várt 0,4 százalékos mérséklődéshez képest. A termelői árak csökkenése ugyanakkor jóval visszafogottabbá vált a novemberi 1,4 százalékos csökkenés után, ami a feldolgozóipar élénkülésére utal. A defláció szerényebb mértékét a statisztikai hivatal elsősorban a kőolaj és a földgáz feldolgozásával foglalkozó ágazatban mért - 3,8 százalékos - bővüléssel magyarázta.

A múlt év egészét tekintve a termelői árak 0,3 százalékkal csökkentek 2018-hoz képest.