Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A bukaresti központi statisztikai hivatal ma kiadott jelentése szerint 2015-ben 3,7 százalékkal nőtt az ország bruttó hazai terméke - ilyen mértékű gyarapodásra 2008 óta nem volt példa. Szezonális kiigazítással a tavalyi harmadik negyedévihez képest a negyedikben 1,1, 2014 negyedik negyedévéhez képest pedig 3,8 százalékos volt a gazdaság bővülése.

A rendkívül kedvező eredményt elsősorban a hazai fogyasztás alapozta meg, amely 8,9 százalékkal haladta meg a 2014-est. (Akkor is jelentős, 7 százalékos volt a bővülés.) A kiskereskedelmi forgalmat elsősorban az adócsökkentések és a keresetek emelkedése hajtotta, mindez azonban az import növekedéséhez és a külkereskedelmi mérleg hiányának emelkedéséhez vezetett. Az export bővülése, amely 2013-2014-ben a gazdaság növekedésének motorja volt, a 2014-es 5,8 százalékról 4,1 százalékra lassult, miközben az import 5,9 után tavaly 7,6 százalékkal bővült.

Az idei év elejével hatályba lépett újabb adócsökkentésektől azt várják, hogy 2016-ban még nagyobb lesz a GDP növekedése - írta a Romania Insider.