Elmondta, Magyarország mellett több európai állam, így például Ausztria, Csehország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Portugália és Svájc vezetői is részt vesznek majd az április 27-én, a fórum alkalmával zajló csúcstalálkozón, amelyen ott lesznek az Új Selyemút-tervként is ismert kezdeményezés más érdekeltjei, a többi között Oroszország, Mongólia, Pakisztán, Vietnam, Thaiföld, Szingapúr, a Fülöp-szigetek, Chile és Egyiptom vezetői is. Hozzájuk csatlakozik majd António Guterres ENSZ főtitkár, valamint Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Közölte, Kanada, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Spanyolország és Ausztrália magas rangú küldöttekkel képviseltetik majd magukat az eseményen.

A csúcstalálkozó mellett, az idei fórumon első alkalommal, az üzleti szféra képviselői is találkozhatnak egymással - emelte ki Vang. Az első fórumon tárgyalt hattal szemben most már 12 olyan témát is megvitatnak majd a részvevők, amelyek célja a gyakorlati együttműködés elősegítése. A kínai külügyminiszter elmondta: az eseményen olyan témák kerülnek a figyelem középpontjába, mint az összeköttetések fejlesztése, a növekedés új forrásainak feltárása, újabb együttműködési formák kialakítása és a fenntartható fejlődés.

A fórum a 2013-ban meghirdetett, világméretű gazdasági-infrastrukturális Egy övezet, egy út kezdeményezéshez kapcsolódó legmagasabb szintű nemzetközi esemény, egyúttal Kína idei legfontosabb rendezvénye, amelyet Hszi Csin-ping kínai elnök nyit majd meg - tudatta a külügyminiszter.

Az Új Selyemút terv eddigi eredményeivel kapcsolatban Vang elmondta: 126 ország és 29 nemzetközi szervezet írt alá együttműködési megállapodást Kínával. Kiemelte: Kína és a részt vevő országok közötti kereskedelem meghaladta a 6 ezer milliárd dollárt, a befektetések összege 80 milliárd dollár felett volt, és a megvalósult projekteken keresztül csaknem 300 ezer új munkahely jött létre.