Dél-Amerikában is áll a bál

Kolumbia és Venezuela kölcsönösen visszahívta csütörtökön egymáshoz delegált nagykövetét, aminek az az előzménye, hogy néhány nappal korábban Venezuela a csempészet elleni fellépés jegyében kitoloncolt az országból több mint ezer, illegálisan ott-tartózkodó kolumbiai állampolgárt.
MTI, 2015. augusztus 28. péntek, 08:11

Nicolás Maduro venezuelai elnök azért rendelte el a szóban forgó kolumbiaiak kitoloncolását és két határátkelőhely bezárását, mert élelmiszercsempészek összecsaptak venezuelai katonákkal, és három katona megsebesült. Az elnök másnap határozatlan időre meghosszabbította a határzárat, hatvannapos szükségállapotot rendelt el a közös határhoz közel lévő két városban, és közölte, hogy a kitoloncolt kolumbiaiak félkatonai csoportok tagjai. Bogotá úgy tudja, további 5-6 ezer kolumbiai önként menekült el Venezuelából. Egyes becslések szerint a 28 millió lakosú Venezuelában mintegy 5 millió kolumbiai él.

A szükségállapot keretében Maduro ezerötszáz katonát vezényelt a határ menti területekre, hogy kutassanak élelmiszer-csempészek után. A csempészek olyan árucikkeket próbálnak Kolumbiába juttatni, amelyeknek az ára ott hatóságilag rögzített és jóval magasabb, mint a környező országokban, így értékesítésük jelentős haszonnal jár. Maduro kábítószer-csempészettel is vádolja a betelepült kolumbiaiakat.

A két ország külügyminisztere szerdán találkozott, hogy megvitassa a válságot, de a tárgyalás eredménytelen volt. Emiatt csütörtökön először Juan Manuel Santos kolumbiai elnök jelentette be, hogy konzultációra hazahívják a caracasi nagykövetet, nem sokkal ezután pedig Delcy Rodriguez venezuelai külügyminiszter azt, hogy visszahívják a Bogotában szolgálatot teljesítő nagykövetet.

A Venezuelából kiutasított kolumbiaiak közül több arról számolt be, hogy házukat lerombolták a hatóságok. Több százan a határfolyón át gázolva menekültek el, és vitték magukkal személyes tárgyaikat és állataikat.

HOZZÁSZÓLÁSOK