DÉLI ÖSSZEFOGLALÓ

Az európai tőzsdeindexek mélyen benne járnak a negatív tartományban; az FTSE 1,52 százalékos, a CAC 1,15 százalékos, a DAX 1,28 százalékos mínusznál tart. Az olasz ipari rendelésállomány szezonálisan kiigazított adatok alapján hó/hó alapon 4,5 százalékkal, az értékesítés 0,4 százalékkal emelkedett februárban. A megrendelések éves szintű növekedése kiigazítás nélkül 1,4 százalék volt, tavaly július óta a legalacsonyabb.
Besenyei Éva, 2001. május 3. csütörtök, 12:19
Fotó:

A francia fogyasztói bizalom - összhangban az elemzői várakozásokkal - áprilisban a hat hónapos mélypontot jelentő nulla értékre esett vissza a márciusban mért kettőről.
Az OECD szerint az éves átlagos infláció a magas béremelkedés miatt - az alacsonyabb energiaárak ellenére is - csak fokozatosan lassul, így az árak idén 9,4 százalékkal, jövőre pedig 8 százalékkal emelkednek Magyarországon. A tőzsdetanács tegnapi ülésén hozott döntések értelmében a tőzsde módosítja a tagi szabályzatot, ezentúl a BÉT a tőzsdei vizsgálatok eredményét átadhatja a Felügyeletnek. A tanács határozott a Garmond Capital, valamint a Wintrust brókercégek tőzsdetagságának a megszűnéséről is, valamint a közgyűlési döntés értelmében a Kékkút kérvényezni fogja tőzsdei kivezetését, amelynek időpontját a törvényi feltételek teljesülése esetén az BÉT ügyvezetője határoz majd meg.
Már csak Kovács László pártelnök és Medgyessy Péter volt pénzügyminiszter maradtak versenyben az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjára, mivel Németh Miklós - arra hivatkozva, hogy a pártelnökség és a választmány által elfogadott jelölési menetrenddel nem ért egyet, és helyteleníteti az elnökség és a frakció a Fidesszel konfrontáló politikai gyakorlatát is - nem vállalta a jelöltséget.

HOZZÁSZÓLÁSOK