Európában az EU új tagállamaiban a kivándorlás a társadalom öregedésével párosul. A kelet-, közép- és délkelet-európai (CESEE) országok, azaz a volt szocialista országok közül tízből kilenc a világ leggyorsabban fogyó államai között található az ENSZ előrejelzései szerint, ami vélhetően a gazdasági növekedésre és a prosperitásra is rányomja a bélyegét - derült ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi Finance & Development című magazinjának egyik cikkéből.

Az írás szerint a várható élettartam ezen országokban az 1995-ös 67 évről 74-re emelkedett, az egy főre eső GDP pedig több mint duplájára. A hosszabb élet, kisebb családok és a kivándorlás könnyebbé válása viszont a demográfiai helyzetre gyakorol nyomást, amely így a gazdasági növekedésben is megjelenik, aláásva ezzel azokat az eredményeket, amelyeket a berlini fal leomlása óta elértek. Vagyis ezeket az országokat az a veszély fenyegeti, hogy hamarabb öregszenek el, mint hogy gazdaggá váljanak - figyelmeztetett egy tavalyi cikkében Tao Zhang, az IMF ügyvezető igazgatóhelyettese.

A friss írás szerint 1995-2017 között a CESEE országok az aktív munkaerejüknek körülbelül 7 százalékát veszítették el, ezek pedig főleg fiatal, képzett emberek voltak. Az ENSZ azzal számol, hogy a régió lakossága 2050-re 12 százalékkal zuhan az elvándorlás és a társadalom öregedése miatt, míg a munkaerő a negyedére zsugorodik.

Nem csak a nyugdíjrendszer problémája

A társadalom öregedése nemcsak a nyugdíjrendszerek problémája, hanem komoly következményei vannak az egészségügyi rendszerre, a szociális ellátásokra és általában véve a növekedésre, illetve a nyugat-európai országokhoz való konvergenciára - hívja fel a figyelmet Alsadir Scott, az IMF közgazdásza, aki társszerzője egy tavaly nyáron megjelent, a közép- és kelet-európai országok demográfiájáról szóló tanulmánynak.

Ez a kutatás arra jutott, hogy az egyre zsugorodó munkaerő-kínálat és az idősebb munkavállalók alacsonyabb termelékenysége - az egészségügyi ellátás és a nyugdíjrendszerek költségvetési forrásaira gyakorolt nyomással együtt - a CESEE országokban a következő 30 évben évente a GDP 1 százalékát emésztheti fel. Ez pedig a nyugat-európai országok jövedelmi szintjéhez való konvergenciát is visszafogja: az egy főre eső GDP 2050-ben még mindig csak 60 százalékon fog állni, ami ugyan magasabb a jelenlegi 52 százaléknál, de a demográfiai problémák nélkül ez az arány 74 százalékra emelkedhetne - jegyzi meg a cikk írója.

Mi erre a válasz?

Néhány ország kormánya arra esküszik a régióban - köztük az Orbán Viktor vezette magyar kabinet is -, hogy pénzügyi ösztönzőkkel növeljék a születési rátát. A cikk Magyarországot emeli ki példaként, ahol a kormány a gyerekszületés ösztönzését hangoztatja a bevándorlással szemben, mint a probléma megoldását, és mindezt egyebek mellett olyan intézkedésekkel próbálja elérni, hogy a négy gyereket bevállaló nőknek szja-mentességet ígér, a párok számára pedig ingyenessé tette a meddőségi kezeléseket.

Scott azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy nem a termékenységi ráták jelentik a fő problémát. A szakember szerint a régióban a demográfiai helyzetet a kivándorlás és a magas halálozási ráta teszi drámaivá, amelyek sokkal nagyobb mértékűek, mint Nyugat-Európában.

Ez kevés lesz

Csakhogy a pénzügyi ösztönzők más országokban sem igazán működtek, nem volt túl sok hatásuk a születési rátákra. De még ha lenne is hatás, az akkor is csak két évtized múlva jelentkezne a munkaerőpiacon, miközben a demográfiai problémák már most jelen vannak.

A gyerekszületések visszaesése ugyanis inkább ahhoz köthető, hogy a nők egyre későbbre tolják az első gyerek megszületését, amelynek egyik oka a gyerekek felnevelésének megnövekedett költségei. Néhány tanulmány arra mutatott rá, hogy a pénzügyi ösztönzőkkel maximum annyit értek el, hogy az első gyerekek hamarabb születtek meg, de a termékenységi rátára vajmi kevéssé hatottak.

A régió országaiban több nőt kellene bevonni a munkaerőpiacra, az idősebbeket pedig arra ösztönözni, hogy tovább dolgozzanak, az ehhez szükséges képzéseket pedig biztosítani - véli a cikk szerzője. Emellett persze a fiatalokat is meg kellene arról győzni, hogy ne hagyják el az országot. Ehhez viszont valami jövőképet is kellene nekik biztosítani, például az intézményredszerek megerősítésével és úgy általában a gazdasági, illetve a befektetési környezet javításával. (E problémákat korábban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is boncolgatta már a Transition Report 2018-2019 kiadványban, eszerint az üzleti környezet, valamint a közszolgáltatások javítása jelentősen csökkenthetik az elvándorlási hajlamot - a szerk.)

A megoldások között elő szokott jönni az automatizálás is, ám e folyamat révén főleg az alacsony képzettségűek veszíthetik el a munkájukat, így itt a kulcs az oktatás lenne, de nem csak gyerekkorban, hanem egész életen át. (Csakhogy sok jelentésből - egyebek mellett a PISA-femérésekből - kiderült, Magyarország a minőségi oktatás terén sem jeleskedik - a szerk.)

Mit mutatnak a tapasztalatok?

A Finance & Development című magazin legfrissebb számában egy másik cikk Szingapúr példáján keresztül fogalmaz meg néhány tanulságot azon államoknak, amelyek az ázsiai országhoz hasonlóan demográfiai gondokkal küzdenek. Szingapúr ugyanis az 1980-as évektől küzd a születések csökkenő számával. Miután a korábbi kampányok és programok nem érték el a kívánt hatást, 2001-től újabb programokat vezetett be a kormány.

Ezek jelenleg fizetett szülési szabadságot, gyermekgondozási támogatásokat, adókedvezményeket és -visszatérítéseket, egyszeri készpénzben kifizetett juttatást, valamint cégeknek adott kedvezményt tartalmaz, utóbbit abban az esetben, ha rugalmas munkavégzést biztosít alkalmazottainak. Ezen intézkedések ellenére a termékenységi ráta a 2001-es 1,41-ről 2018-ban 1,16-ra esett.

A cikk szerint a következő tanulságokat lehet levonni a szingapúri esetből:

1. Kezelni kell azt a problémát, hogy a nők egyre inkább kitolják az első gyerek vállalását. Szingapúr példája ugyanis azt mutatja, hogy szemben számos európai országgal, a húszas éveikben járó nők gyerekvállalásában tapasztalt drasztikus visszaesést nem orvosolja a harmincas éveikben járó nők magasabb gyerekvállalása. Sőt nem pusztán halogatás történik, hanem a meg nem született gyerekek nem is fognak megszületni.

Szingapúr példája alapján sokkal könnyebb azokat a párokat segíteni céljuk elérésében, akik már házasok és legalább két gyereket szeretnének, mint a szingliknek párt találni vagy azokat a párokat győzködni még több gyerek vállalásáról, amelyek nem akarnak több gyereket. Bár Szingapúrban a kétgyerekes család mintaképe még tartja magát, az egyre idősebb korban vállalt gyerekek csökkentik e családok esélyét arra, hogy el is érjék a céljukat vagy egy váratlan körülmény - válás, egészségügyi probléma, jövedelmi sokk - bekövetkezése miatt, vagy mert egyszerűen kifutnak az időből. Bár a szingapúri kormány célja az lenne, hogy a gyerekvállaláshoz kedvezőbb környezetet teremtsen minden korcsoport számára, mégis kevés - ha van egyáltalán - az olyan intézkedés, amely kifejezetten azt támogatja, hogy a nők a leginkább szülőképes éveikben vállalhassanak gyereket.

2. A reproduktív technológia nem csodaszer! A cikk szerint egyes tanulmányok rámutattak, hogy csak kevesen vannak tisztában azzal, hogy a lombikprogramok kockázatokat jelentenek a nők egészségére, illetve azzal, hogy a késői gyerekvállalás a terhesség vagy szülés alatt több komplikációhoz, illetve születési rendellenességhez vezethet. Vagyis mind a nők, mind a férfiak alábecsülik a kitolt gyerekvállalás kockázatait.

A szingapúri kormány is támogatja a különféle meddőségi programokat, ám a lombik és más reproduktív technológia nem elégséges ahhoz, hogy idősebb nőknek elegendő gyereke szülessen ahhoz, hogy kompenzálja a fiatalabb korú nők körében visszaesett gyerekvállalást. Erre példaként Japánt említi a cikk, ahol a világon a legmagasabb a lombikbébik aránya (körülbelül 5 százalék), mégis az egyik legalacsonyabb termékenységi rátával rendelkezik.

3. A háztartási munkát nem lehet teljesen kiszervezni. Szingapúrban hiába vannak olcsó és magas minőségű gyermekgondozási intézmények, pénzbeli juttatások a dolgozó anyáknak, illetve hiába relatíve könnyű kiszervezni a háztartási munkákat, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek mellé szükséges még intézményi támogatás is - például gyermekgondozási szabadság, rugalmas munkaidő, hogy a családok több időt tölthessenek együtt.

4. El kell ismerni a humán tőke valós költségeit. Szingapúr általában a humán tőke szempontjából a világ élvonalába tartozik, ám ennek az az ára, hogy az ottaniak kevésbé akarnak, illetve van meg a lehetőségük a családalapításra. Vagyis a rendszer az elért eredményeket kiemelten díjazza, míg az ambíció hiányát keményen bünteti, ami pedig azt eredményezi, hogy felmérések szerint azok a fiatalok, akik egyébként szeretnének családot, a karriert vagy a képzéseket részesítik előnyben a párkeresés helyett, a házaspárok többsége pedig azért vállal be csak egy vagy két gyereket, mert drága a gyerekek iskoláztatása és szeretnének minden gyerekre többet költeni. Azok a párok pedig, amelyek egyébként szeretnének gyereket, aggódnak a gyerekneveléssel járó stressz miatt, vagy azért, hogy nem lesz meg a megfelelő energiájuk, lehetőségük arra, hogy a gyereknek megadjanak mindent ahhoz, hogy hatékonyan versenybe szállhasson. Ezért kutatók úgy vélik, hogy a demográfiai problémák mellett a társadalmi kohézió erősítésére vagy a társadalomban az egészséges kockázatvállalás kialakítására is több figyelmet kell fordítani.