Kiemelkedően optimista prognózissal lepte meg Szlovákiát az OECD: a szervezet más elemzésekhez képest tempósabb, 4 százalékos GDP-növekedésre számít a tavalyi, 7,3 százalékra becsült ütem és a 2007-es, rekordot jelentő 10,4 százalék után. Összehasonlításul: a szlovák jegybank feleakkora, 2,1 százalékos bővülést vár, az Európai Bizottság pedig 2,7 százalékot jövendöl - írja a Bloomberg. Az OECD elemzése szerint az euró részben megvédi Szlovákia gazdaságát a devizapiaci viharoktól, ám az ország - kis mérete és erős külkereskedelmi kapcsolatai okán - nem tudja elkerülni a globális gazdasági lassulás hátrányos hatásait. A jelentés ugyanakkor leszögezi: az, hogy a szlovák gazdaság az autógyártásra specializálódott, korábban jelentősen hozzájárult a magas GDP-növekedési rátához, ám a jelen körülmények között lefelé mutató kockázatot jelent. A szlovák statisztikai hivatal szintén ma közölte, hogy decemberben éves összevetésben 16,8 százalékkal zuhant az ország ipari termelése, alapvetően az autógyártók csökkenő teljesítményének betudhatóan. A gazdasági minisztérium szerint az autógyártók termelése az idén a negyedével is visszaeshet. Az OECD szerint a szlovák kormánynak rugalmasabbá kellene tennie az ország munkaerő-piacát, azaz lazítania kellene a béralku szabályain, hogy a munkáltatók a gyengülő kereslethez tudják igazítani munkaerő-költségeiket. A lakáspiac rugalmasabbá tételét is javasolják, hogy így mobilabbá váljon a munkaerő, flexibilisebb fiskális szabályokkal pedig a globális lassulás hatásait lehetne jobban kezelni.